Megengedi a rendőrségnek az alkotmánybíróság a lesből való radarozást


-A A+

Az alkotmánybíróság másodszor is visszautasította a közúti közlekedési szabályzatnak (KRESZ) azt a módosítását, amely megtiltaná a rendőröknek, hogy lesből, megkülönböztető jelzés nélküli gépkocsikból, akár civil ruhában is radarozhassanak.

Az alsóház – döntő fórumként – tavaly novemberben megszavazta a tervezetet, de a taláros testület több cikkelye ellen kifogást emelt. Május derekán a képviselők az alkotmánybíróság határozatához igazították a tervezett módosításokat, és újra megszavazták.

A törvénytervezet többek között előírta, hogy kizárólag a rendőrség megkülönböztető jelzéseivel ellátott járművekből szabad sebességet mérni, és a hordozható (pisztoly típusú) radarokat a rendőrségi járművektől legfeljebb 10 méteres távolságra lehet elhelyezni; emellett civil ruhás rendőrök nem radarozhatnak. Azt is leszögezték, hogy tilos olyan járművekből mérni a sebességet, amelyek nem jól látható helyen állomásoznak, sőt a radarozásra fel kell hívni a sofőrök figyelmét egy 500–1000 méterrel a rendőrségi jármű elé kihelyezett táblával.

A KRESZ-változtatásról annak idején Florin Roman nemzeti liberális párti (PNL-s) képviselő azt mondta, hogy a megelőzést szolgálja, a kormánypárti (PSD-s) Adrian Solomon szerint pedig visszaszorítanák azt a rendőri gyakorlatot, amellyel az egyenruhások „az autósokra vadásznak”. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavazta meg a módosítást, mondván, hogy az a rendőrök munkáját akadályozná.

Az alkotmánybíróság egyhangúlag nyilvánította alkotmányellenesnek a tervezett módosításokat.








EZT OLVASTA MÁR?

X