FRISSÍTVE – Szállodába próbált behatolni egy medve Tusnádfürdőn


-A A+

FRISSÍTVE: Medve próbált behatolni  az egyik tusnádfürdői szállodába, amelyben kétszáz vendég tartózkodott. Szemtanúk szerint az állat megsérült, amikor betört egy ablakot, majd elmenekült az erdőbe. A környéket csendőrök felügyelik.

A Hargita Megyei Csendőr-felügyelőség sajtóirodája szerint az 112-es egységes segélyhívószámon jelentették a medve feltűnését. A betelefonáló szerint a nagyvad megkörnyékezte az egyik szállodát, megpróbált behatolni az épületbe, betört egy ablakot, de megsérült, majd eltűnt az erdőben, az Apor-bástya melletti ösvény közelében.

A csendőrök azonnal kiszálltak a helyszínre felügyelni a környéket, ugyanakkor értesítették az esetről a környezetvédelmi őrséget, az állategészségügyi igazgatóságot, valamint az illetékes vadásztársaságok képviselőit – áll a csendőrségi közleményben.

A Szent Anna Vadásztársulat elnöke, Rafain Zoltán az Agerpresnek azt mondta, folyamatban van a medve kilövésének kérvényezéséhez szükséges dokumentáció összeállítása.

„Amíg nem bocsátják ki a kilövési engedélyt, nincs, mit tennünk. Tájékoztattuk a társulás igazgatóját, a vadőrt, ők is kimentek a helyszínre, de mit tehetnek? Folyamatban van az iratok összeállítása, kilövési engedélyt fognak igényelni" – magyarázta, hozzátéve, egy ilyen kérelem elbírálása néhány napig tart, majd meg kell várni, hogy jelenjen meg a döntés a Hivatalos Közlönyben. „Kész káosz, ami a medvékkel itt történik" – fogalmazott a vadász, hangsúlyozva, hogy Tusnádfürdőn naponta látni medvét, és a sérült példányok igencsak veszélyesek lehetnek.

Néhány nappal ezelőtt Gyergyótölgyes község polgármestere, Marcel Vancu nyílt levélben fordult Graţiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszterhez, gyors és konkrét intézkedéseket követelve, mivel az utóbbi időben megnőtt a medvetámadások száma, a nagyvadak veszélyt jelentenek az emberekre. Az elöljáró szerint a helybéliek már félnek kimenni a mezőre dolgozni, és aggódnak gyermekeik biztonsága miatt.

Kétszáz vendég tartózkodott a szállóban

A szóban forgó szálloda a Tusnád Hotel volt – erősítette meg értesüléseinket az ügyeletes recepciós.

A szálloda munkatársa elmondta: szerda éjjel próbált meg behatolni a medve a hátsó bejáratnál. Az állat eközben megsebesült, összevágta magát az üveggel, és elmenekült. A szállodában az éjszakai ügyeletes recepciós és kétszáz vendég tartózkodott.

„El sem lehet képzelni, mi történt volna, ha sikerül bemennie az épületbe. Így élünk itt, Tusnádfürdőn, éjjel-nappal medvék járnak. Hozzánk például a tömbházba s rendszeresen bejönnek, lassan ki sem lehet lépni a házakból" – mondta a recepciós.








EZT OLVASTA MÁR?

X