Pancsolási körkép: Csíkszereda nem kényezteti el a fürdőzni vágyókat


-A A+

Régre nyúló történelmi hagyományai vannak az erdélyi fürdőkultúrának. Az első kiépített fürdőhelyek a XIX. század első évtizedeiben jöttek létre, de a különböző összetételű ásványvizek (borvizek) gyógyhatását évszázadok óta ismerik az itt élők. Míg a szomszédos erdélyi megyeszékhelyeken komoly fejlesztések történtek az ágazatban, Csíkszereda városa egyetlen működő stranddal várja a felfrissülni vágyókat. Szatmár megye, Sepsiszentgyörgy és Bihar megye után megnéztük, a csíkszeredaiak hol strandolhatnak.

Csíkszereda három strandja közül ebben az évben is csupán a város déli kijáratánál található zsögödi nyitotta meg kapuit. A szép természeti környezetben lévő strandot leginkább a „békebeli” fürdő-hangulatra vágyók keresik fel. Akiket nem zavar a feltörő fürdővíz csípős hidege, két betonmedencében csobbanhatnak, szabadtéren tusolhatnak, használhatják a klasszikus öltözősort és ehetnek-ihatnak az egyébként megfelelő kínálatú, hangulatos büfében.

A víz összetétele hasznos mozgásszervi-, szív- és érrendszeri megbetegedések, ideggyulladások, krónikus bőrbetegségek, különböző sérülések utáni állapotok kezelésében. A strand egyik üzemeltetője, Karácson Szilárd a Maszol érdeklődésére elmondta: a ’70-es évek elején kiépített strand ma már erősen elavult, évről-évre romlik a medencék állapota. Bár vannak tervek fejlesztésekre, egyelőre nem sikerült megtalálni a megfelelő pályázatot, hogy együttműködve a terület tulajdonosával, Csíkszereda önkormányzatával, komolyabb felújítási munkálatok kezdődhessenek el. Magánszemélyként, vállalkozóként pedig senki sem fog jelentősebb összeget befektetni egy önkormányzati tulajdonú létesítménybe.

A strand, mint a megyeszékhely egyetlen szabadtéri fürdőzőhelye, népszerű a város lakói körében, azonban a látogatottság nagyban függ az időjárástól, az ideihez hasonló esős nyarakon a fenntartás minimális költségeit sem tudja kitermelni – árulta el Karácson Szilárd. A szabadtéri strand közelében található egy fedett kezelőközpont is, ahol kádas fürdő, medence, mofetta, sókamra és gőz-szauna várja a látogatókat.

Romokban a „szeredai strand”

A csíkszeredaiak körében egyszerűen „szeredai strandként” ismert fürdő 2017-es bezárása óta nem fogad látogatókat. Az egykor közkedvelt strand helyén már az 1800-as évek vége felé működött fürdő, amely a szocializmus alatt, majd az azt követő évtizedekben is működött kisebb-nagyobb kihagyásokkal. Az utóbbi években azonban annyira elavult a létesítmény, hogy a tulajdonos önkormányzat, illetve az egykori üzemeltetők sem tudták látogathatóvá tenni. Manapság a medencék állapota már erősen leromlott és a kiszolgáló épületek is romokban hevernek. A fürdő sorsának jobbra fordulását nehezítették a környékbeliekkel folytatott területi-viták is, melyek azonban időközben rendeződtek.

A város harmadik, az egykor „Ipic strandként” ismert Jégpálya-negyedbeli szabadtéri fürdőhelye 2013-ban zárt be. Részben ennek a strandnak a területén épült fel a város sportuszodája, a Csíki Csobbanó, ahová főleg az úszás szerelmesei járnak, illetve úszótanfolyamokat, versenyeket szerveznek.

Tervek már vannak

A Maszol megkeresésére Füleki Zoltán, Csíkszereda alpolgármestere elmondta, hogy a szeredai strandként ismert fürdőzőhely sorsa bizonytalanná vált, amikor a terület egy részét visszaigényelték egykori tulajdonosai. Éppen a térség medencés részeit érintette ez. A területet végül az elmúlt évben a város visszavásárolta és a jövőben tervezi a felújítási munkálatok elkezdését, igaz, nem mint strand, hanem mint szabadidős zöldövezet, ugyanis strandfejlesztésre nem találtak megfelelő pályázatot.

Az alpolgármester tájékoztatása szerint a zöldövezeti rész rehabilitációjának megvalósíthatósági tanulmánya elkészült. A zöldövezet rendbetételével párhuzamosan szeretné a város megtalálni a módját a medencés részek felújításának is. Az egykori Jégpálya negyed-beli stranddal kapcsolatosan Füleki Zoltán elmondta, hogy távlatilag elképzelhető egy wellness-centrum felépítése, bár ez még csupán ötlet-szinten vetődött fel a város vezetése körében.

Hol strandolhatnak a csíkszeredaiak?

A zsögödi szabadtéri fürdőn kívül Csíkszereda közelében csupán kisebb strandok működnek, például Csíkszentkirályon és Dánfalván. Aki igazi strandélményre vágyik, legközelebb Szentegyházán találhat fürdőhelyet: az egykori bányaváros határában található forrásokra épülve három strand is fogadja a felüdülni vágyókat: legrégebbit (a „vlahicai termált”) 1976-ban építették ki, a legújabb „Nosztalgia” termálfürdő pedig melegített vízzel is várja a vendégeket.

Szabadtéri strandok vannak még a megyében Homoródfürdőn, Székelyudvarhelyen, Parajdon, valamint a megye északi peremén, Maroshévízen, ahol két helyen is lehet fürdőzni. Tusnádfürdő a megye egyik leglátogatottabb üdülőhelye, de a szabadtéri strand itt is sok éve bezárt, az ország legkisebb városában a Wellness-központban van részben szabadtéri medence is, a szállodák többsége szintén rendelkezik spa-résszel, vagy kezelőközponttal.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X