Egyháza kiáll az antiszemitizmussal vádolt Ferenczy Miklós mellett


-A A+

A Romániai Református Egyház Zsinata állásfoglalásban utasította vissza a Ferenczy Miklós volt kolozsvári esperest ért antiszemitizmus-vádakat.

„A köztiszteletben álló szolgatársunk hitében, emberségében és lelkészi elkötelezettségében nem kételkedünk, az antiszemitizmus vádja rá nézve nem elfogadható” – olvasható a szerkesztőségünkbe pénteken eljuttatott közleményben.

Mint ismert, Parászka Boróka marosvásárhelyi újságíró az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD) készült bepanaszolni Ferenczy Miklós református lelkészt, miután a volt kolozsvári esperes facebookos üzenőfalán egy youtube-on hozzáférhető propagandafilmet tett közzé, melynek címe Izrael népe – felsőbbrendű zsidóság.

Ferenczy Miklós a filmhez a következő kommentárt fűzte: „A felvételek önmagukért beszélnek! Nézzétek és tanuljatok belőlük! Hihetetlen, de sajnos valóság! Felsőbbrendűség? Inkább alávalóság!!”

A manna.ro portálon közzétett tiltakozásában Parászka úgy fogalmazott: a film véleménye szerint antiszemita, gyűlöletkeltésre és uszításra alkalmas. Ferenczy Miklós eljárását az újságíró azért tartja elítélendőnek, mert az erdélyi magyar közélet ismert, tekintélyes szereplője.

Ferenczy Miklós a maszol.ro-nak korábban elmondta, azért osztotta meg a videót, mert felháborította az a jelenetet, amelyben egy játékmajom által megjelenítetett, nácinak titulált Jézust keresztre feszítenek, és a fejét szétverik egy kalapáccsal.

„A Romániai Református Egyház Zsinata fenntartja magának azt a jogot, hogy református hitünket és egyetemes keresztyén jelképeinket ért sértések és gúnyolódások esetén szót emeljen és tiltakozzék” – zárul az egyházi állásfoglalás.








EZT OLVASTA MÁR?

X