Az iskolai átlag is beszámíthat az egyetemi felvételibe


-A A+

A jelentkezők középiskolai osztályzatának átlagát is figyelembe vehetik ezentúl az egyetemek a felvételin a hivatalos közlönyben csütörtökön megjelent miniszteri rendeletet szerint.

A jogszabály egyik cikkelye értelmében az egyetemi felvételi átlag kiszámításánál – alapképzésre és mesteri fokozatú tanulmányokra való felvételi esetében is – a felsőoktatási intézmények figyelembe vehetik az érettségi jegyeket, az érettségi általánost, valamint a középiskolában szerzett osztályzatokat, mesterfokozatra való jelentkezésnél pedig az alapképzés során szerzett osztályzatokat, illetve a tanulmányzáró szakvizsga általánosát.

Tavaly a minisztérium még tételesen megtiltotta a tanulmányi években szerzett osztályzatok figyelembe vételét a felvételin.

A rendelet további újdonsága, hogy a kizárólag román tannyelvű egyetemekre írásos kérvény alapján anyanyelven is lehet felvételizni, ha a felvételiző az anyanyelvén érettségizett. Akárcsak tavaly, az idegen oktatási nyelvű egyetemekre való felvételinél kizáró jellegű vizsga lesz a nyelvvizsga.

Külföldről jelentkező diákok a román állampolgárokkal azonos feltételek között felvételizhetnek a romániai egyetemekre, ez érvényes a tandíjra is. Állami támogatásban ciklusonként egy alkalommal részesülhet egy diák. A tavalyi rendeletben nem szavatolta az állam a támogatást, hanem tanulmányi ösztöndíj formájában támogatta a diákokat.

Megmaradt az egyetemi oktatásra való beiratkozásban az a feltétel, hogy a felvételi általános osztályzat ne legyen kevesebb 5-ösnél, vagy az ennek megfelelő felvételi pontszámnál. Ezen az általánoson változtathatnak a tanulmányi évek során szerzett osztályzatok, tavaly erre nem volt lehetőség.

A felsőfokú alapképzést záró vizsgának (licensz) két része van, az alapismeretek felmérése és a szakdolgozat bemutatása. E két vizsga általános osztályzata nem lehet kisebb a 6-osnál.

Újítás a tavalyi rendelethez képest, hogy az idei cikluszáró vizsgák során az egyetem rektorának – a szenátus engedélyével – hatalmában áll törölni egy cikluszáró vizsgát vagy oklevelet, ha bebizonyosodik, hogy a vizsgára jelentkező diák csalással, visszaéléssel vagy olyan cselekedettel érte el a vizsgaeredményét, ami ellentmond az egyetem erkölcsi szabályainak.








EZT OLVASTA MÁR?

X