Minisztériumi összesítés: közel ezer munkabaleset történt az első három hónapban
952 munkabaleset történt az idei év első három hónapjában Romániában, 32,8 százalékkal több, mint az elmúlt esztendő ugyanezen időszakában – derül ki a munkaügyi minisztérium kimutatásából. A munkabalesetekben 11 személy vesztette életét.
A legtöbb munkabalesetet, szám szerint 93-at, a kiskereskedelmi ágazatban regisztrálták, az „emberi egészséggel kapcsolatos tevékenységeket” űzők körében 50 ilyen esetet jegyeztek, a szállítás terén 46, az építkezésben 41 munkabaleset történt.
A legtöbb halálos kimenetelű munkabalesetet az építkezési szektorban jegyezték, két személy vesztette életét így január és március között. A munkaügyi minisztérium adatai szerint a 2019-es esztendő első három hónapjában Bukarestben szenvedtek a legtöbben munkabalesetet, 254-en, majd Brassó megye (67), Temes megye (48), Konstanca megye (44) és Fehér megye (31) következik a sorban.
Halálos kimenetelű munkabaleseteket Kovászna, Tulcea, Botoşani, Vrancea, Brăila, Hunyad, Neamţ, Fehér, Bákó, Galac és Argeş megyében regisztráltak. A minisztérium kimutatásából az is kiderül, hogy az 50–60 évesek korcsoportjához tartozó munkavállalók által elszenvedett munkabalesetek teszik ki az összes ilyen eset 38 százalékát, majd a 40–50 év közöttiek következnek 27,4 százalékkal.
A tárca elemzése arra is rámutat, hogy a munkabalesetet szenvedett személyek 65,4 százaléka (623-an) öt évnél rövidebb ideje töltötte be az állást, 16,7 százalékuk pedig 10–20 éve állt munkaviszonyban az adott helyen. A minisztérium szerint ugyanakkor 905 munkabalesetet szenvedett személy közvetlenül vétkes volt a szerencsétlenség előidézésében.
- 33284 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33286 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33286 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33288 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33289 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33289 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni