Elie Wiesel Intézet: nem legionárius szimbólum az úzvölgyi temetőben állított kelta kereszt


-A A+

A bukaresti Elie Wiesel intézet álláspontja szerint nem minősül román legionárius (román fasiszta) szimbólumnak az a kelta kereszt alakú emlékmű, amelyet a Bákó megyei Dormánfalva polgármesteri hivatala állíttatott az úzvölgyi katonatemetőbe.

A Romániai Holokausztkutató Elie Wiesel Intézet a Transparentnews.ro portál megkeresésére közölte álláspontját az úzvölgyi emlékművel kapcsolatban, azt követően, hogy Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke július elején sérelmezte az emlékmű formáját, és közölte, hogy az Elie Wiesel Intézethez fordul ez ügyben.

Az intézet közölte: a körbe illesztett kereszt egész Európában elterjedt szimbólum. Elsősorban az írországi és skóciai síremlékeken jelenik meg, Romániában pedig a Máramarosi síremlékeken és faragott kapukon használják gyakran.

Az intézet elismerte, hogy a két világháború között a szimbólumot Európában és Amerikában is a szélsőségesen jobboldali szervezetek használták, és az ma is az egyik legismertebb vizuális eleme például a fehérek felsőbbrendűségét hirdető mozgalmaknak. Azt is hozzátette, hogy kelet-európai újfasiszta szervezetek is használják a jelkép stilizált változatát, amilyen például a romániai Új Jobboldal szervezet. 

Az Elie Wiesel intézet hozzátette azonban, hogy "az úzvölgyi emlékmű, mely keresztény sírkertben található, nem esik a fasiszta, legionárius, rasszista vagy xenofób tetteket, jelképeket és szervezeteket, valamint a háborús bűnökért és tömeggyilkosságokért felelős személyek kultuszát tiltó 2002/31-es sürgősségi kormányrendelet hatálya alá" - idézte a portál az intézet álláspontját. 

Kelemen Hunor azt követően sérelmezte a román legionáriusok és mai követőik által is használt szimbólumot, hogy a román kulturális tárca utólagosan jóváhagyta az úzvölgyi román emlékmű művészi koncepcióját. A tárca korábban közölte, hogy a dormánfalvi polgármesteri hivatal törvénytelenül állította ki önmaga számára az építési engedélyt a román emlékműhöz és parcellához, mert nem kérte a minisztérium előzetes hozzájárulását. 








EZT OLVASTA MÁR?

X