Megvannak a tanári vizsga eredményei: Hargita megye az országos átlag felett teljesített
A jelentkezők 46,39 százaléka, azaz 9 072-en értek el 7 és 9,99 közötti osztályzatot a tanári versenyvizsgán; 92 jelentkező dolgozatát 10-esre értékelték. Mutatjuk, hogy teljesítettek az erdélyi megyék.
A tanári versenyvizsga eredményeit kedden tették közzé a titularizare.edu.ro honlapon. E szerint a jelentkezők 46,86 százaléka kapott 7-es vagy ennél nagyobb jegyet (tavaly 47,40 százalék egy évvel korábban pedig 45,73 százalék volt ez az arány). 92 vizsgázó (0,47 százalék) 10-est, 9 072-en (46,39 százalék) pedig 7 és 9,99 közötti minősítést kaptak.
A múlt szerdán tartott tanári versenyvizsgán 23 572-en vettek részt, de csak 19 556 dolgozat került a javítóbizottságok elé, mert 3 960 jelentkező személyes vagy egészségügyi okokra hivatkozva visszalépett, 24-et kizártak a vizsgáról, 32-nek a dolgozatát pedig érvénytelennek nyilvánították.
Az idén végzett vizsgázók közül 46,79 százaléknak sikerült 7-es vagy annál nagyobb jegyet kapnia (2018-ban 46,83 százalék, 2017-ben 43,07 százalék volt ez az arány).
Hargita megye az országos átlag felett teljesített
Hargita (54,6 százalék) és Kolozs megyében (53,4 százalék) írt a vizsgázóknak több mint a fele hetesnél vagy annál nagyobb jegyet. Biharban 49,1 százalék, Maros megyében 45,1 százalék, míg Kovászna megyében alig több mint negyven százalék érte el a legalább 7-es minősítést.
Országos szinten Prahova megyében a legnagyobb a sikeresen vizsgázók aránya, 58,5 százalékkal. A fővárosban 52,16 százalékos eredményt értek el a vizsgázók, ezen belül is a hatodik kerületben voltak a legsikeresebbek, ahol a 72,3 százalék írt hetest vagy annál nagyobb jegyet.
A Hotnews megkeresésére Ecaterina Andronescu úgy értékelt: ez az arány sem nem alacsony, sem nem magas, hiszen az a fontos, hogy jól felkészült tanárok kerüljenek be a rendszerbe.
- 33221 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33223 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33223 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33224 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33226 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33226 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni