A RO-ALERT miatt zárták ki az orvosi egyetem felvételijéről
Rendhagyó módon zárták ki a vizsgáról mobiltelefonja miatt a Nagyváradi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem egyik felvételizőjét. A diáklányt a RO-ALERT buktatta be.
Kizártak pénteken egy diáklányt az írásbeli felvételi vizsgáról a Nagyváradi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, mivel mobiltelefon volt nála. Ez úgy derült ki, hogy a telefonra tesztüzenet érkezett a RO-ALERT rendszeren keresztül, a vészhelyzetek előrejelzésére kidolgozott országos telefonos figyelmeztető-rendszer üzeneteinek hangjelzései pedig akkor is megszólalnak, ha egyébként gazdája lenémította a telefont.
A diákoknak még az írásbeli vizsga kezdése előtt elmondták, hogy nem vihetnek be a terembe sem mobiltelefont, sem más elektromos felszerelést, ez a kitétel egyébként szerepel az egyetem felvételi szabályzatában is, mondta a Mediafax hírügynökségnek Florian Bodog, a vizsgabizottság elnöke. Ő bihon.ro hírportálnak úgy nyilatkozott: elképzelhető, hogy a diáklány nem csalni akart, hanem a vizsgaláz miatt elfelejtette kitenni a telefont a zsebéből. Amennyiben maradnak szabad helyek, az őszi felvételin újra próbálkozhat, bár a nyári felvételin a 144 meghirdetett helyre 932-en iratkoztak be.
- 34936 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34938 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34939 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34940 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34941 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34941 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni