A nők meg tudnák védeni magukat, mert sokuknak az ereje is megvan hozzá. Azonban sokkolja őket maga az a tény, hogy megtámadják, emiatt leblokkolnak, nem tudnak mit kezdeni a helyzettel – véli Szőke Attila tanítómester, ju-jitsu oktató. A szenszej címet viselő, balkáni és Európa-bajnokságokon részt vevő sportolót azért kerestem fel az Art of The Samurai sportklub sepsiszentgyörgyi edzőtermében, hogy rákérdezzek: mit tudnak nyújtani a keleti harcművészetek annak a huszonegyedik századi nőnek, aki önvédelmet szeretne tanulni, de közben azt hallja mindenfelől, hogy ezek férfias, inkább férfiaknak való „verekedős” sportok?  Nem titkoltam előtte, hogy érdeklődésemet az utóbbi napok megdöbbentő történései keltették fel, és elsőként azt szeretném tudni, hogyan képezheti ki magát egy nő azért, hogy ne váljon alapállásból áldozattá.

„Az utcai konfliktusokban nincsenek szabályok. Nem olyan ez, mint a harcművészeti versenyeken, ahol mindent pontosan leszabályoznak. Amikor megtámadnak, meg kell védened magad, ez a legfontosabb. Így annak, aki hozzánk jön önvédelmet tanulni, valójában nem is a technika a fontos, hanem az, hogy miként reagálja le a támadást” – magyarázta kérdésünkre Szőke Attila. Elmondta: az önvédelmet tanuló lányoknak és nőknek elsőként azt tanítják meg, hogyan kell józanul és megfontoltan „válaszolni” egy támadásra. „Ez a lazaság általában megvan az emberekben, csak fel kell őket világosítani, felszínre kell azt hozni, feloldani a blokádot” – tette hozzá. Szerinte azt is fontos tudni emellett, hogy egy szabályok nélküli konfliktusban a teljes emberi test és minden egyes porcikánk fegyver. 

Szőke Attilától azt is megtudtam, hogy a különböző harcművészeti stílusok és technikák – amelyek ma is hasznunkra lehetnek – Indiából származtak át Kelet-Ázsiába, Kínán keresztül Japánba. A ju-jitsu módszereit a katonaságban és a rendőrségen is tanítják közelharctechnikaként, elsősorban önvédelemre. Az Art of The Samurai sportklubban is különböző csoportokban oktatják: tanítják versenyszerűen, de ugyanakkor azoknak is, akik csupán a mindennapokban olykor szükséges önvédelem céljából akarják elsajátítani.

A nők sok mindenben erősebbek

Tavaly a sportklub egy kifejezetten nőknek szánt tanfolyamot is indított, amelyre a vártnál kevesebben jelentkeztek – fejtette ki érdeklődésünkre Szőke Attila, aki nyolc évig dolgozott a helyi rendőrségen, éles helyzetekkel is gyakran szembe találta magát, így az edzőtermen kívüli gyakorlatot is ismeri. „Kimondottan olyan módszereket próbáltam nekik megmutatni, amelyeknek hasznát vehetik az utcán. Úgy próbáltam összeállítani a tanfolyamot, hogy hetente egyszer még azoknak is alkalmuk legyen eljönni, akik sokat és későig dolgoznak” – mondta, és kifejtette azt is: csak régebben volt az, hogy egy sportot nőiesnek vagy férfiasnak neveztek, ma már nincsenek ilyen határok. „A nőkről mindig azt mondogatják, hogy ők a gyengébb nem. De én meg pont azt tapasztaltam – és elnézést kérek a férfi társaimtól –, hogy sok mindenben sokkal erősebbek a férfiaknál” – osztotta meg tapasztalatait a megjelenésében is robusztus Szőke Attila.

Azt is hozzátette: a fizikai erőfölényt közelharc esetén hatékonyan helyettesítheti az, ha az illető nő ismeri az emberi testnek azokat az érzékeny pontjait, amelyeket megérintve a támadót még akkor is hatástalanítani lehet, ha ő az erősebb. A harcművészetekben Szőke Attila szerint szó szerint is „orránál fogva vezetheti” egy nő a rátámadó férfit, hiszen közelharc esetén van például egy olyan technika, hogy a megtámadott befogja támadója orrát, így – mivel az nem kap levegőt – az kénytelen őt kiengedni keze közül.

Versenyen szigorúak a szabályok

„Olyan technikákat is megtanítunk, amelyek révén úgy lehet ártalmatlanná tenni valakit, hogy testi sérülés tulajdonképpen nem történik” – magyarázta, és hozzátette: a versenyeken külön szabályok vonatkoznak arra, hogyan nem szabad a test sérülékenyebb pontjait bántani. „Szemet vagy ehhez hasonló érzékenyebb helyekre nem szabad ütni. Pontosan meg vannak szabva bizonyos ütések, dobások” – ismertette, és azt is elmondta: a ju-jitsu kétezer éves komplex harcművészet, amelyben a judo, az aikido és a karate elemei is megtalálhatóak.

„A judo kitalálója egy magas tudásszinten lévő ju-jitsu mester volt, aki azt vette észre, hogy a fiatalok már nem gyakorolják a harcművészetet, ezért sporttá alakította a technikát. Tehát a judo tulajdonképpen a ju-jitsu sport változata, miközben az aikidó is ebből alakult ki úgy, hogy nincsenek benne a ju-jitsuban megtalálható ütések és rúgások, ugyanakkor használja a különböző levezetés-módozatokat és az ellenfél erejét is” – tájékoztatott a sepsiszentgyörgyi szenszej a harcművészetek történetéről, a módszerek közti különbségekről.

A támadó adottságaihoz alakítani a technikát

Szőke Attila arról is mesélt, hogy tanítványaival rendszeresen járnak különböző bemutatókra, nemrégiben éppen a cukorbetegek táborában volt alkalmuk ismertetni jártasságukat. „A tanítványaim tudják rólam, hogy nem szoktam nekik bejelenteni, mivel készülök. Gondolom, ebből is kiderül mindenki számára, hogy a különböző élethelyzetekre sem lehet felkészülni, az ember nem tudhatja, milyen ellenféllel találja szemben magát. Az illető lehet magasabb, lehet teltebb és lehet erősebb, mint mi. Mindenikre külön technika van, a tanítványoknak pedig ennek függvényében effektíve tudniuk kell technikát váltani. Ha magasabb, akkor például hiába próbálkozunk a nyakával vagy a fejével, mert ahhoz csimpaszkodni kellene, ezért inkább a stabilitását kell megcélozni, a lábra vonatkozó technikákat bevetni” – magyarázta. Szőke Attila szerint egy fizikailag erősebb támadó esetén a védekező mozgékonysága a legfontosabb. „Ilyenkor az a célom ugye, hogy ne tudjon megfogni az illető. Mert az tény, hogy egy erősebb ellenfélnek az ütése is erősebb, ezen nincs, amit magyarázni” – summázott.

Kerülni a konfliktust, ha lehet

Nem kell minden konfliktusba belemenni, minden kínálkozó fizikai támadást bevállalni, hiszen a „szóbeli ju-jitsu” révén az ellenféllel tudatosítani lehet, hogy lehet, nem is „akarja” tulajdonképpen a konfliktust – véli Szőke Attila, és kifejezetten meglepő volt számomra ezt egy olyan sportembertől hallani, akinek a fizikai adottságai és a szükséges tudása, tapasztalata is megvan ahhoz, hogy egy összetűzést a saját javára fordítsa.

„Ma már nem azt a világot éljük, amit akkor, amikor ezek a harcművészetek kialakultak, és amikor a konfliktus elkerülése nem volt egy szempont. Én azt is megtanítom a diákjaimnak, hogy egy összetűzést el is lehet kerülni, mert senkinek nem érdeke az, hogy a másikat megsebesítsd” – magyarázta a sensei, aki szerint az ellenfelet nem megalázni kell, hanem éreztetni vele azt, hogy az összetűzésben alul maradhat, és azt ő sem akarja.

Az ifjúsági táborokban is be szoktak mutatni olyan helyzeteket, amelyben egy konfliktust verbálisan el lehet kerülni. Például annak, aki esetleg a barátnőjét akarja „megvédeni” attól, aki rátekint, meg lehet dicsérni azt, hogy milyen jól összeillenek, ezzel is le lehet fegyverezni az illetőt.

Önvédelem gyermekkortól

„Mindenkit tisztelek, aki valamit sportol” – mondta elsőként arra a kérdésünkre, hogy fontos-e megismertetni ezt a sportágat az iskolákban. Hozzátette: eddig csupán az Iskola másként hét programjaiban volt alkalmuk ismertetni az iskolákban ezt a harcművészetet, de van kereslet rá, hiszen olyan is volt, hogy egy hét leforgása alatt több tanintézményben is megfordultak az ottaniak meghívására. „A sportklubnál mi 5 éves kortól fogadunk gyermekeket, ennél fiatalabbakat nem, hiszen kitapasztaltuk, hogy az ennél kisebb gyermekek figyelme még nem elég érett a tanfolyamon való részvételhez” – magyarázta.

Sajnálatosnak nevezte azt, hogy az iskolai bemutatókat követően nem volt túl sok érdeklődő. „Nem tudom, hogy ez miért is van. Azt hiszem, hogy a szülők nagy része azt gondolja, hogy mi a gyermeket verekedni tanítjuk itt, ami nem egy helyes meglátás a harcművészetről. Ez egy iskola, egy életforma. Itt még azt is megtanulja a gyermek, hogyan kell a cipőt lehúzni, a kimonót szépen összefogni edzés után. Volt arra is példa, hogy jött a szülő a gyermekért, és mivel siettek, begyúrták a zacskóba az edzőruhát. Mondtam a szülőnek, hogy mi nem így járunk el: oda kell adni a gyermeknek, hogy szépen hajtogassa össze. Ilyenkor nem érdekes, hogy ki mennyire siet, hiszen itt van egy rend, amihez mindenkinek alkalmazkodnia kell, rendre és fegyelemre is próbáljuk oktatni a tanítványokat” – tájékoztatott Szőke Attila, aki azt is hozzátette: a határozottság megtanítását is hasonlóan fontosnak tartja.

„Voltak, akik eleinte félénken léptek be az edzőterembe, egy hónap múlva pedig már lehetett tapasztalni rajtuk a változást, felengedtek” – sorolta a tapasztalatokat a sensei, aki szerint a közösségben való létezést is megtanulhatják a gyermekek, akikre az edzésen sajátjaként tekint. „Mondom is a szülőknek, hogy abban a pillanatban, amikor ide behozzák a gyermekeket, úgy érzem, hogy az enyémek is, ezzel a felelősséggel foglalkozom velük” – ismertette oktatói szemléletét.  

Ősztől ismét indul önvédelmi tanfolyam

A sepsiszentgyörgyi szenszejnél arra is rákérdeztem: van-e tudomása olyan konkrét esetekről, amikor életmentő volt a harcművészeti technikák ismerete? „Itt egészen konkrétan a saját tapasztalataimról tudnék beszélni. Nyolc évig dolgoztam a sepsiszentgyörgyi rendőrségen és igenis, volt arra példa, hogy rám emelték a kaszát, nem volt, mit tenni, meg kellett védenem magam. Ilyenkor sok idő nincs a gondolkodásra, ezért is jó folyamatosan gyakorolni a harcművészeti technikákat, mert állandó készenlétben kell lenni” – mondta.

Szőke Attilának amúgy lesújtó véleménye van azokról a férfiakról, akik egy nővel szemben bármiféle erőszakot megkísérelnek egyáltalán. Azt is elmondta, hogy több olyan megtanulható mozdulatsor is van, amelyet egy nő sikeresen bevethet az ilyen éles élethelyzetekben. „Igazából a legegyszerűbb mozdulatok a leghatásosabbak. Elsősorban ezeket kell elsajátítani” – summázott a ju-jitsu oktató, aki azt tervezi, hogy ősztől egy újabb tanfolyamon tanít önvédelmet az érdeklődőknek.