Nemzetközi mezőnyben dobogósak a BBTE magyar tagozatos közgazdász hallgatói


-A A+

Az Imperial College London csapata mögött második helyezést és különdíjat értek el a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézetének hallgatói a budapesti Solvers’ Cup nemzetközi esettanulmány verseny 10 órás esettanulmányának megoldásával. Borsos András (Pénzügy és bank, II. év), Farkas-Hegyi Beatrix (Menedzsment, I. év), Szép Hunor (Pénzügy és Bank, I. év) és Tiboldi Dorka (Gazdasági informatika, I. év) kiválóan képviselték Romániát és egyetemüket az erős mezőnyben – közölte a BBTE sajtóirodája.

A 2019. augusztus 8. és 11. között a Case Solvers által szervezett Solvers’ Cup nemzetközi esettanulmány versenyen két különböző vállalat számára kellett megoldást nyújtsanak a résztvevők. A csapatoknak négy óra állt rendelkezésükre, hogy kidolgozzanak egy terjeszkedési stratégiát a DHL számára, valamint tíz órájuk volt arra, hogy megoldást találjanak az Amigos for children nevű magyarországi nonprofit szervezet jövőbeli kihívásaira.

A kolozsvári csapat a tíz órás esetnél a dobogó második fokára léphetett fel, valamint elnyerték a legjobban megvalósítható megoldás különdíját is, maguk mögé utasítva többek között olyan egyetemek csapatait, mint a University of Münster, University of Belgrade vagy a Budapesti Corvinus Egyetem.

A tanulmányaiknak még csak az elején tartó kolozsvári magyar közgazdász hallgatók a sikert röviddel azután érték el, hogy egyetemi kollégáik csapatai a washingtoni Georgetown University versenyén runner-up díjat, a University of Maastricht versenyének legfontosabb fordulójában pedig csoportmásodik helyet szereztek, összességében az erdélyi magyar nyelvű közgazdászképzésben mindmáig egyedülálló nemzetközi eredményeket felmutatva.

A csapat felkészítő tanárai dr. Szász Levente, dr. Györfy Lehel-Zoltán és dr. Rácz Béla-Gergely voltak.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X