Erdélyben a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat


-A A+

A  Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntes orvosai Hargita megye kórházaiban, iskoláiban, óvodáiban és egyéb gyermekintézményekben szűrik, vizsgálják és gyógyítják a gyerekeket május 4-11. között. Az intézményeket gyógyszerekkel, gyógyászati segédeszközökkel és szakmai továbbképzéssel is segítik – közölte az MTI.

A körúthoz nőgyógyászati szűrőkamion és fogászati busz is csatlakozik, a mobil rendelőkben dolgozó orvosok szűréseket, vizsgálatokat végeznek és tanácsadást tartanak. A fogorvosok tavaly csaknem 4300, Magyarországon és a határon túl élő gyermek fogait vizsgálták meg. A közlemény tájékoztatása szerint tavaly tapasztaltak először fejlődést és látható eredményt, amely a több éve tartó – évente kétszeri – szűrésnek és kezelésnek is köszönhető.

Az önkéntesek 2012-ben több mint 10 ezer vizsgálatot végeztek, illetve az NGYSZ által felújított csíkszentmártoni Korai Fejlesztő Központot a szervezet magyarországi gyermekneurológusa is folyamatosan támogatja a munkájával.

Az orvoscsoport látogatásával egyidőben idén is megrendezik a hagyományos erdélyi gyermek- és ifjúsági focikupát Csíkszentdomokoson, amelyet az Aranycsapat tagja, a Gyermekmentő Szolgálat Sportbizottságának elnöke, Buzánszky Jenő vezet. A korábbi évekhez hasonlóan a győztes csapatokat a szolgálat vendégül látja a Fővárosi Önkormányzattal közösen szervezett idei budapesti Városligeti Gyermeknapon, május 25-26-án.








EZT OLVASTA MÁR?

X