Medveügyben azonnali beavatkozást kér a minisztertől Benkő Erika képviselő


-A A+

Kovászna megyében mindennapossá váltak a medvetámadások, az emberek már nemcsak a mezőre és faluszélekre félnek kimenni, hanem saját udvarukba és kertjükbe is, hívta fel a környezetvédelmi minisztérium figyelmét Benkő Erika. A háromszéki képviselő hétfőn hivatalos levélben szólította fel azonnali intézkedésre a környezetvédelmi minisztert a túlzottan elszaporodott, az emberek életét és javait veszélyeztető medvék ügyében.

A háromszéki RMDSZ képviselő a miniszternek szánt levelében felhívta a figyelmet, hogy már fényes nappal, lakott területeken is garázdálkodnak a vadak, veszélyeztetve az emberi életeket és javakat. Rámutatott, hogy csak az elmúlt évben több mint 500 000 lejre tehető a medvék okozta kár Kovászna megyében, ahol a medvepopuláció a négyszeresére növekedett a megengedettnél. „A 400 helyett több mint 1600 egyedet tart számon a Környezetvédelmi Ügynökség” – hangsúlyozta Benkő Erika.

A háromszéki politikus konkrét eseteket is felsorol, így megemlíti, hogy Bálványoson a vendéglők teraszát már több alkalommal meglátogatták a medvék, emiatt nemcsak a kárral, de a turisták számának csökkenésével is számolni kell. Emellett a nyár folyamán közel harminc bálványosi nyaralóba törtek már be a medvék. Az ott lakók egy hónap alatt tizenkét alkalommal riasztották a 112-es sürgősségi hívószámot, de miután a hatóságok elijesztették őket, újra visszatértek.

Továbbá a múlt héten egy csernátoni háztáji gazdaságba tört be a medve és ölt meg három malacot. Bodokon is mindennaposak a medvelátogatások, idén már több alkalommal rongálta meg az egyik helyi méhészetet és folyamatosan garázdálkodik a gazdák kertjeiben és az utcákon, sorolta Benkő Erika, aki arra biztatja az érintetteket, hogy minden medvetámadást, rongálást jelentsenek a hatóságoknak, hogy bizonyítható és nyomon követhető legyen.

 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X