A caracali tinigyilkosságok után újabb esemény sokkolta a közvéleményt: a Buzău megyei Săpoca község neuropszichiátriai kórházában az egyik beutalt alkoholfüggő páciens meggyilkolta öt betegtársát. Az ügyészség bűnvádi eljárást indított az ügyben, az egészségügyi miniszter pedig elrendelte az összes hazai pszichiátriai kórház ellenőrzését. Mi válthatta ki az eseményeket, és vajon elkerülhető lett volna ez a tragédia? Veress Albert csíkszeredai pszichiáter főorvost kérdeztük.

Az eddig nyilvánosságra került információk ismeretében hogyan látja, elkerülhető lett volna a săpocai tragédia?

Előre bocsátom, hogy amit mondani fogok, annak sem az emberek, sem a hatóságok nem fognak örülni. Az emberek azért nem, mert nem fogom tudni feloldani a lelkükben a félelmet, a hivatalosságok pedig nem fogják tudni lemosni magukról azt a felelősséget, amit a törvényes vonzatok biztosítása terén vétettek.  Személyes véleményem az, hogy ez az eset elkerülhetetlen volt. Éppúgy elkerülhetetlen, mint például amikor az autó belehajtott a tömegbe Nizzában vagy Párizsban, és annyi más helyen embereket késeltek meg. Ha nem áll minden ágy mellett egy ember, akkor ez megtörténik, de még akkor is, ha áll minden ágy mellett valaki, hiszen az egészségügyi dolgozónak is szüksége van szünetre, ki kell mennie a mosdóba. Egy kollégám mondta: az lehetne a megoldás, hogy ne legyenek a kórtermekben fémállványok, ne legyenek fém éjjeli szekrények. Ezek teljesen felesleges intézkedések, az emberek be tudnak csempészni kést, szúróeszközt, borvizes üveget. Tehát bármivel meg tudnak támadni, amikor rájuk jön a dühroham. Azt mondják, nem volt megfelelő létszámú személyzet. Valószínű, hogy nem volt. Ha igaz, 70 betegágy van azon az osztályon. A kérdés, hogy a szolgálatban lévő személyzetnek hány ágyra kellett vigyáznia? Ha nem csak a sürgősségi részleg 70 ágyához volt beosztva az ügyeletes személyzet, hanem mondjuk még ezen kívül a kórház másik 300 betegére, akkor már árnyaltabb a kép. Itt tudom menteni a minisztériumot: nem tud olyan mennyiségű személyzetet finanszírozni, hogy egy ilyen eset ne történhessen meg.

Milyen megelőző intézkedéseket lehet tenni?

A törvénykezés jelenleg megtiltja a beteg ágyhoz rögzítését 15 percnél hosszabb ideig. Vannak olyan esetek, hogy a beteget három rendőr hozza be, velük együtt, a kapus és a személyzet segítségével tudják ágyhoz rögzíteni, annyira agresszív. Ha egy ilyen beteget én 15 perc múlva felengedek, azzal nem oldok meg semmit. Tehát nem fogom feloldani, és hazugságra kényszerítenek, mert azt kell mondanunk, hogy feloldottuk, de nem tudjuk megtenni. A miniszter asszony azt nyilatkozta, hogy most megváltoztatják a törvényeket. Kérdéseink: ha tudják, hogy rossz a törvény, miért nem változtatták meg mostanig? Miért kell mindig egy tragédiának történnie ahhoz, hogy feje tetején álló rendelkezéseket megváltoztassunk? Mit oldunk meg, ha lemond a kórházmenedzser? Mit oldunk meg azzal, ha perbe fogják a szolgálatos személyzetet, amelyik ha a beteg mellett állt volna, akkor sem tudta volna kivédeni a támadást? Ez nem a személyzet hiányán múlt. Ahogy az esetleges öngyilkosságokat sem, ezeket a dühkitöréseket sem tudjuk száz százalékosan megelőzni.

Miben hibázhatott a személyzet Săpocán?

Azt mondják, nem kapta meg a beteg az előírt nyugtatót, legalábbis a kórlapra nem vezették fel. Lehet, hogy így történt, és valóban nem kapta meg. De az is igaz, hogy amikor egy asszisztens beadja a gyógyszert, nem az az első dolga, hogy felírja a beteglapra. Kezet mos, vagy egy sürgősebb dolog elvonja a figyelmét. És ha már a kórlapokat említettük: amikor 1980-ban Csíkszeredába kerültem, egy beteg kórlapja négy oldalból állt. Most minimum 20 oldal egy kórlap, és belefulladunk az írásba, az adminisztrációba. Vezetjük a papíron, vezetjük a számítógépben, és annyi adminisztráció van, hogy a középkáder és az orvos is alig tud a beteggel foglalkozni. Minden felületessé vált a betegellátás során, mindent a papír határoz meg. Nem is kellene tennem semmit, csak a papíron szerepeljen, hogy elvégeztem a munkám, mintha a papír igazolni tudná az én tevékenységemet. Rossz a rendszer, de ez nem csak nálunk van így.

Alkoholfüggő betegről van szó. Mi válthat ki ilyen mértékű agressziót?

A megvonás egyik tünete az agresszió. Az alkoholbetegnél, amikor megvonjuk tőle az alkoholt, jön a megvonásos tünet, utána az alkoholos delírium, hallucinációkkal, téveszmékkel. A beteg ellenséget lát maga körül, és azért, hogy ne támadja meg őt az ellenségnek látszó betegtárs, inkább megtámadja ő. Vélt üldözöttből valós üldözővé válik. Ez egy folyamat, betegség tüneteinek a burjánzása. 1982-ben magam is áldozata voltam ilyen agressziónak, amikor megtámadott egy alkoholfüggő beteg. Rugdosnak, harapnak, karmolnak, ezek szinte napi rendszerességgel előfordulnak a szakmánkban. Itt meg kell említenünk a veszélyességi pótlékot is, amit nagyon lecsökkentettek, minden pótlékkal együtt 30 százalékot kapnak a kórházi dolgozók. Emeltek a fizetéseken, anyagilag nem vagyunk annyira rossz helyzetben, de még egyszer mondom, ha a többszörösét fizetnék, az ilyen eseteket akkor sem tudnánk megelőzni.

Létezik külön szabályozás az agresszív betegek elkülönítésével kapcsolatosan?

Ezt mindig az adott helyzet határozza meg, de van lehetőség elkülönítésre, igen. Nálunk Csíkszeredában van egy elkülönítő kórterem négy ággyal, és a súlyosabb eseteket oda helyezzük el, ágyhoz rögzítjük. Magunk között „pisis” kórteremnek nevezzük, mert pelenkáznunk kell az ide kerülőket. Ez tulajdonképpen csak egy jelképes elkülönítés, mert az a beteg, amelyik magán kívül van, hallucinál, ordít, kiabál, veszekszik a vélt ellenségével, hajtja a lovát, kiabál a szomszédjával. A mellette levő kórtermekben ezt hallják a betegek, nem tudnak tőle pihenni, aludni és a rögzítés ténye is sokakat elborzaszt. Ennek egyetlen pozitív hatása van: azok az alkoholisták, akik már túljutottak a nehezén és a csendesebb kórtermekben vannak, látják, hogy milyen fázisban voltak ők is néhány napja és hová is vezet az alkoholfüggőség.

A minisztérium átfogó ellenőrzést hirdetett a pszichiátriai intézményekben. Mire terjedhet ki ez az ellenőrzés, várható-e, hogy megtörténik Csíkszeredában is?

Bárhol, bárkit elérhet ez az ellenőrzés, így itt is megtörténhet. Egy ilyen ellenőrzés során megnézik, mit, hogyan csinálunk, milyen a protokoll, mit írtunk be a füzetbe, rendben van-e az adminisztráció. Meg tudják nézni, hogy biztosítva van-e a forma szerinti személyzeti ellátás, a törvényi előírásnak megfelelően.

Kijelenthetjük, hogy a săpocaihoz hasonló eset bárhol bármikor újra megtörténhet?

Ahogy a terrorcselekményeket, így ezt sem tudjuk teljes mértékben kivédeni. Sajnos, ha valaki öngyilkos szeretne lenni az osztályon, talál rá megoldást. Negyvenkét év szakmai tapasztalata mondatja velem azt a keserű ténymegállapítást, hogy nem lehet megelőzni minden hasonló esetet. Hogy kiszűrünk belőlük valamennyit, az lehet, de mindet megelőzni nem. A lakosságnak mégis azt tudnám üzenni, hogy semmivel nincs nagyobb valószínűsége annak, hogy valaki az elmeosztályon, elmekórházban elkövessen egy öngyilkosságot, vagy egy támadást, mint az, hogy belénk kötnek az utcán. Személy szerint veszélyesebbnek tartom a főutcán járkálni, mint az elmeosztályon élni, mert sokkal nagyobb a valószínűsége a kinti támadásnak.

Ha tanulságot kellene levonnunk az eset kapcsán, mi volna az?

Lehet, furcsán fog hangzani, de csak azt tudom mondani, hogy a betegek rosszkor voltak rossz helyen. Tehát ne légy alkalmatlan időben alkalmatlan helyen. A kardiológián is megtörtént, hogy kollégámat hasba szúrta egy beteg, volt eset, hogy a kórház ablakából a harmadik, vagy negyedik emeletről kiugrott valaki, vagy felakasztotta magát. Az elmegyógyászat bélyegét szeretném valamiképpen törölni: nem az a lényeg, hogy az elmegyógyászaton történt, mert ez megtörténhet bárhol máshol is. Biztosan ebben az esetben is el fognak ítélni valakit, mert bűnbakra szükség van, és nem fogják elfogadni, amit most is megerősítek: hogy kivédhetetlen volt ez az eset. Tragikus, de kivédhetetlen.