Felújíthatják a nagyváradi műemléképületeket


-A A+

A homlokzatok törvénye módosításának köszönhetően Nagyváradon hamarosan elkezdhetik a műemléképületek felújítását – írja a Krónika. A 153/2011-es, homlokzatok állapotára vonatkozó törvény ugyanis eddig tételesen tiltotta a rendelkezések alkalmazását a műemléképületek és ezek közvetlen környezetébe tartozó védett zónák esetében, ez pedig Nagyvárad számára azt jelentette, hogy csak a városszéli ingatlanokra vonatkoztatható a szabályzat.

Mivel Nagyvárad belvárosa mintegy 3500 ilyen épületet számlál, ezért a város elöljárója Ilie Bolojan, a tanácsosokkal együtt már a törvény két évvel ezelőtti iktatásakor elkezdte a módosító javaslattal járó hivatalos eljárást, amely lehetővé tegye a műemléképületek önkormányzati javítását is.

A Bihar megyei honatyák kezdeményezése alapján történt törvénymódosítást a kormány múlt keddi ülésén fogadta el.

Ennek értelmében az önkormányzat egy erre a célra kijelölt alapból származó hitellel támogathatja a műemléképületek felújítását. A munkálatok ütemterve megvan, első körben a belváros legjelentősebb műemlékpalotáinak homlokzatát hozza helyre, köztük a Moskovits-palotákat, a Stern- és az Apollo-palotát, a Rimanóczy Szállót és Fürdőt, valamint a Park Szállót.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X