Facebookon talált családorvost két székelyföldi falu


-A A+

„Kétségbeesetten háziorvost keresünk” – ezt az üzenetet tette közzé az év elején egy Facebook-csoportban Demeter Ferenc. A háromszéki Mikóújfalu polgármestere szokatlan „álláshirdetése” eredményes volt: bejegyzését több ezren osztották meg, és mostanra sikerült családorvost találni. Dr. Kovács Attila hétfőtől kezd rendelni Mikóújfaluban és a szomszédos Málnáson. 

Mikóújfalu és a szomszédos Málnás lakosai egy évvel ezelőtt maradtak családorvos nélkül, miután a korábbi orvosaik nyudíjba vonultak. „Megszakad a szívem, amikor látom, hogy az idős betegek a hidegben várják a buszt, hogy beutazzanak a városba egy receptért” – írta korábban a közösségi médiában a székelyföldi polgármester, aki megköszönte a sepsiszentgyörgyi orvosoknak, hogy fogadták a mikóújfalusi betegeket. A polgármester ugyanakkor szolgálati lakást, felújított és felszerelt háziorvosi rendelőt is kínált.

Ezen felhívást olvasva jelentkezett egy fiatal, 1981-ben született orvos, Dr. Kovács Attila. Megtörtént a szerződéskötés, és hétfőtől a két falu mintegy 2 800 lakójának áll a rendelkezésére. Demeter Ferenc tájékoztatása szerint a háziorvos néhány hónapig Sepsiszentgyörgyről ingázik, de mind Mikóújfaluban, mind Málnáson délelőtt és délután is rendel. Felesége laborasszisztens, ezért keresik a megoldást arra is, hogy a két falu lakóinak ne kelljen laborvizsgálatokért a városba ingázniuk.

Hozzátette: a háziorvos döntésében jelentős mértékben nyomott a latban, hogy a Kovászna megyei tanács 50 000 lejes támogatásával felújították az orvosi rendelő épületét és jövő évben újabb pályázatot adnak le korszerű orvosi felszerelésekre. 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X