Városi sétát tett a medve Székelykeresztúron


-A A+

Vasárnap hajnalban filmezték le azt a nagytestű medvét, amely Székelykeresztúron, a város utcáin csatangolt. A helyi vadásztársaság elnöke szerint a városban eddig nem volt jellemző a nagyvadak felbukkanása, de a környéken sok kárt okoznak nap mint nap.

 

Egy személyautóból filmezték le azt a medvét vasárnap hajnalban, amely betévedt a székely város utcáira. Fazakas Attila, a Hubertus Vadász- és Sporthorgász Társulat vezetője a Maszolnak elmondta, hogy a városban eddig nem okozott problémát a medve jelenléte, de például a településen található takarmánygyárnál korábban is megjelent már. A megyeszerte sok problémát okozó nagyvadak Székelykeresztúr környékét sem kímélik.

Ennek érzékeltetésére Fazakas Attila elárulta, hogy a hétfői napon hét, kedden két esetben végeztek medvék okozta károk esetében felmérést a társulat munkatársai. A mezőgazdasági termelőknek okozott károk között előfordul például a termés megdézsmálása, de haszonállatokat is rendszeresen öl a medve. A szakember elmondta, hogy míg a vetések védelmében a vaddisznókkal szemben hatásosnak bizonyult a villanypásztorok felállítása, a medvék ellen nem jelent védelmet, mert egyszerűen átugorják azokat.

Nehezen kapnak engedélyt a kilövésre

A Fazakas Attila vezette vadásztársaság ebben az évben egy medve kilövésére kapott engedélyt. Az áprilisban számos juhot és kecskét elpusztító medve kilövésére az eset után elküldött kérést csak a napokban bírálták el pozitívan és hagyták jóvá.

(Címlapfotó forrása: Facebook)








EZT OLVASTA MÁR?

X