A romániai zsidóság történetét bemutató múzeumot alapítanak Bukarestben


-A A+

Döntő házként megszavazta szerdán a képviselőház a romániai zsidóság történetét és a holokausztot bemutató múzeum létrehozását szabályozó törvényt, amely az új intézmény székhelyét is meghatározza.

A törvény értelmében az új közintézmény célja a zsidó közösségek történetének ismertetése, a holokauszt áldozatainak védelme és az antiszemitizmus visszaszorítása. A múzeum az Elie Wiesel Holokausztkutató Intézet alárendeltségébe tartozik majd, költségvetése állami támogatásból, saját bevételből, adományokból és szponzortámogatásokból áll össze, írja a Mediafax.A román állam a 2000-es évek elején ismerte el, hogy a Ion Antonescu vezette kormány több mint negyedmillió román állampolgárságú zsidót pusztított el az 1941-44-es időszakban. Romániában ekkor alakult meg a holokausztkutató intézet is, október kilencedikét, a bukovinai deportálások kezdetének napját pedig 2004-ben a holokauszt romániai emléknapjává nyilvánították.

Korábban vita tárgyát képezte a romániai zsidóság történetét és a holokausztot bemutató múzeum helyszíne, felmerült ugyanis, hogy a Grigore Antipa Természettudományi Múzeum udvarán építsenek számára székhelyet. A törvény értelmében az intézményt a Victoriei sugárút 218. szám alatti Banloc-Goodrich épületben rendeznék be, amely jelenleg a Legfőbb Ügyészség tulajdona.

A törvénytervezet vitáján Varujan Vosganian, ALDE-s képviselő felvetette, hogy a parlament az örmény genocídiumot is hivatalosan el kellene ismerje.








EZT OLVASTA MÁR?

X