Háborús övezetté vert szét egy Giurgiu megyei iskolát három gyermek


-A A+

Elképesztő képsorok láttak szerdán napvilágot: helyszíni tudósítások szerint három kisiskolás tört-zúzott a Clejani-i általános iskolában (Giurgiu megye), és három óra alatt a bútorzatok, tantermek, berendezések mintegy 90 százalékát tönkretették. A gyerekek egy elhallgatni nem akaró éneklő játék miatt pattanhattak el.

A 8, 9 és 10 éves gyerekek szószerint szétverték a Clejani-i általános iskolát. Szeptember 11-én mintegy három óra alatt 5 tantermet, a tanári szobát, a fürdőszobákat és az épület egyéni hőzkozpontját is tönkretették. Még zajlik a károk felmérése, de a település polgármestere szerint legalább 40 ezer lejes kárról van szó.

 

A giurgiupesurse.ro helyi portál szerint az egyik gyermek úgy nyilatkozott, társaival az egyik ablakon másztak be az épületbe, és egy éneklő játék idegesítette fel őket. Először elhajították, de még mindig nem hallgatott el, majd egy bottal ráütöttek, de a játék visszapattant és egyikőjüket megütötte. „Akkor felmérgelődtünk és elkezdtünk mindent tönkretenni. Egy játékban is láttunk ehhez hasonlót, jó moka volt, amíg el nem fáradtunk” – mondta az egyik gyermek a portál szerint.

A helyszínen járt a Hotnews stábja is, és az alábbi videót tették közzé. 

 

Senkinek sem tűntek fel az őrjöngő gyerekek?

A Clejani-i általános iskolában 8.30-tól 13.30-ig zajlik a tanítás, és a sajtóbeszámolók szerint ezután kulcsra zárják az épületet, kapus sincs. A takarító személyzet 17 óra körül érkezik. A gyerekek tehát koradélután juthattak be a tanintézménybe, majd a takarítónő vette észre őket: érkezésekor a gyerekek éppen zuhanyoztak, mert a törés-zúzástól porosak lettek.

Ketten egyébként az általános iskola tanulói, a harmadik egy szomszédos faluból származik. Egyikőjük viselkedészavarban szenved, és már korábban gyógyszeres kezelést írtak elő a számára.

Mind a szülők, mind a település polgármestere ledöbbent a történteken, előbbiek hozzájárulnak a költségekhez. Az iskola az önkormányzat mellett található körülbelül 600 méterre, de az elöljáró szerint senki nem hallott senkit a hangszigetelő műanyag nyílászárók miatt. 

Az ügyben eljárást indították, de bonyolítja a helyzetet, hogy az elkövetőek kiskorúak.








EZT OLVASTA MÁR?

X