Ismét meghosszabbították a caracali rém letartóztatási parancsát


-A A+

Újabb 30 nappal hosszabbította meg az Olt megyei törvényszék a Gheorghe Dincă nevére szóló letartóztatási parancsot. A férfit emberöléssel gyanúsítják Alexandra Măceşanu şi Luiza Melencu eltűnésének ügyében.

A letartóztatás meghosszabbítására vonatkozó törvényszéki döntés megfellebbezhető lenne, de Dincă már közölte, hogy nem fog élni az óvás jogával – tájékoztatott Florentina Stana törvényszéki szóvivő.

A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) ügyészei az emberölés mellett nemi erőszak gyanúja miatt is vizsgálatot folytatnak Gheorghe Dincă ellen. Hétfőn és kedden a DIICOT ügyészei a gyanúsított jelenlétében részben rekonstruálták a Gheorghe Dincă által elkövetett bűncselekmények fő mozzanatait. A DIICOT közleménye szerint Dincă tájékoztatást nyújtott nekik a két áldozat becserkészéséről, elrablásáról, megerőszakolásáról, meggyilkolásáról és a holttestek meggyalázásáról is.

Gheorghe Dincă már korábban beismerte, hogy július 25-én megölte a 15 éves Alexandra Măceşanut, amikor telefonáláson kapta az általa fogvatartott lányt. Azt is elmondta, hogy a holttestet elégette. Az ügyészek az elkövető udvarán egy fémhordóban emberi csontmaradványokat találtak, amelyekről a DNS-vizsgálat 99,93 százalékos valószínűséggel kimutatta, hogy Alexandra Măceşanu holttestének maradványai. Gheorghe Dincă azt is bevallotta, hogy ő ölte meg az áprilisban eltűnt, 18 éves Luiza Melencut.

(Címlapfotó forrása: Inquam Photos / Bogdan Dănescu








EZT OLVASTA MÁR?

X