Még lehet iratkozni a Civil Szervezetek Vásárára


-A A+

Május 2-ig iratkozhatnak a Maros megyei civil szervezetek az idei Civil Szervezetek Vásárára. A május 11-18. között megrendezett esemény a Maros megyei civil szféra egyik olyan legfontosabb évi eseménye, amely során a szervezetek megmutathatják magukat, munkájukat a nagyközönségnek. Koreck Mária főszervező elmondta, kiemelten fontos, hogy minél több szervezet képviseltesse magát a vásáron, hiszen csak összefogással, egymás megismerésével és megismertetésével érhetnek el eredményeket.

„Hiszem, hogy a civil szféra beleszólhat a város és a megye életének alakulásába. Vannak problémák, amiket nekünk kell felvállalnunk, vannak kérdések, amiben hallatnunk kell a hangunkat. Ez a hang azonban megfelelően hangos kell, hogy legyen, ahhoz hogy következményei is legyenek” – hangsúlyozta a vásáron való részvétel fontosságát a Divers Egyesület elnöke.

A rendezvény idei tematikája a civil szervezetek szakmai hálózatainak fejlesztése Maros megyében, illetve a Maros megyei civil szervezetek kapcsolatainak kiépítése a támogatókkal. Ennek érdekében a vásár hete folyamán több a különböző területhez tartozó szervezet számára kerekasztal beszélgetéseket szerveznek.  Az egyhetes rendezvény azonban a nagyközönséget is megszólítja. Május 11-én egésznapos program várja az érdeklődőket, amelynek legkiemelkedőbb eseményei az Europa Cros újraéledése, egy Félmaraton szervezése, ugyanakkor a különböző civil szervezetek is vetélkedőkkel, programokkal várják a látogatókat, este pedig koncerttel.

A rendezvény szervezői a Divers Egyesület, az Alpha Transilvană Alapítvány, a Maros Közösségi Alapítvány, az Egészség és Reménység Egyesület, a Marosvásárhelyi Kulturális Központ, és Euro-Media Advertising Egyesület.








EZT OLVASTA MÁR?

X