A csíksomlyói szervezőcsapat is „visszalátogatott” a pápához – magyarul köszöntötte őket a szentatya
Szeptemberben a Gyulafehérvári Főegyházmegye szervezőcsapatának küldöttsége is felkereshette a pápát, hogy háláját fejezze ki romániai látogatásáért – tudtuk meg Csíkszentlélek plébánosától, Ilyés Zsolttól, aki arról is beszámolt, hogy a bukaresti küldöttség már a pápalátogatást követő héten felkereste a szentatyát, de arra őket nem hívták meg.
A Bukaresti Főegyházmegye delegációja utolsó percben értesítette a pápalátogatást szervező többi egyházmegyét arról, hogy az összes romániai szervező nevében mond köszönetet a szentatyának. „Első döbbenetükben” beleegyeztek, később azonban úgy gondolták, fontos, hogy külön is hallassák a hangjukat és megmutassák magukat, illetve az általuk képviselt közösséget. Így szeptemberben a gyulafehérvári, temesvári, váradi és szatmári egyházmegyék képviseletében látogattak el a Vatikánba. Ebben nagy segítségükre volt a bukaresti pápai nuncius, aki kezdettől támogatta a magyar csapat útját – magyarázta Bodó Márta, a pápalátogatás sajtóbizottsági tagja.
A „visszalátogatásról” Ilyés Zsolt plébános a Maszolnak elmondta: hétfőtől péntekig több spirituális helyszínt is bejártak, szentmisét mutattak be a Szent Péter-bazilika magyar szenteknek szentelt altemplomában, és több olyan magyar személynek is köszönetet mondhattak, akik a háttérből igazgatták az esemény létrejöttét. Erről részletesebben a romkat.ro portál is beszámolt.
„Isten hozott!”
A plébánostól azt is megtudtuk, hogy a pápa nagy örömmel fogadta a 12 személyből álló közösséget, és az első kérdése az volt, hogy „mindannyian magyarul beszélnek?”. Mivel egységes igenlő választ kapott, a szentatya spontán indíttatásból úgy köszöntötte a delegációt, hogy „Isten hozott!”.
A plébános hozzátette, a szentatya nemcsak a magyar köszönési formára emlékezett, hanem néhány vendéglátóját és a tájat is világosan idézte fel a beszélgetés során. Ehhez hozzájárult a küldöttségtől kapott ajándék, amely a pápalátogatás emlékkönyveként minden fontosabb mozzanatot tartalmazott: a képek lapozgatása során ráismert például a csíkszentmihályi polgármesterre és családjára, de az erdélyi tájakat is csodálattal emlegette. Azt is elmondta a látogatóinak, hogy nemcsak udvariasságból dicsérte Erdélyt, hanem tényleg úgy gondolja, hogy „ő még ilyen szép helyen nem járt”.
Ilyés Zsolt kiemelte, bár későre tudták meg, hogy a Bukaresti Főegyházmegye külön indul és ad hálát a szentatyának, most már helyeslik, hogy így alakult, és ők máskor mehettek el, ugyanis örömökben gazdag volt a visszaemlékezés és a szentatyával töltött idő.
- 34927 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34929 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34929 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34931 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34932 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34932 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni