Sztrájkba lépnek a közigazgatási alkalmazottak, ha nem lesz béremelés


-A A+

Sztrájkkal fenyegetőznek a közigazgatási alkalmazottak, ha a kormány nem egészíti ki a béreiket május végéig – adta hírül a marosvásárhelyi rádió. A közigazgatási alkalmazottak érdekvédelmi szövetsége azt kéri a kormánytól, hogy vezesse be mielőbb a Társadalmi Párbeszéd törvényét abban a formában, ahogyan arról a szakszervezetekkel megállapodott.

A fizetésekkel kapcsolatban az érdekvédelem azt kéri, hogy a közalkalmazottaknak fizessenek újból vakációs prémiumokat, adják meg a 13. fizetésüket és a kollektív munkaszerződésbe foglalt egyéb juttatásokat is annak függvényében, hogy mekkora pénzügyi kerete van erre a közigazagtási intézményeknek.

A közigazgatás területén 2008 óta befagyasztották az alkalamzásokat. A szakszervezetek most azt szeretnék, hogy az állam hirdesse meg az üresen álló munkahelyeket, és fizesse ki a túlórákat. Az érdekvédelmi szervezethez 50 ezer közigazgatási alkalmazott tartozik, és a szervezet azzal fenyegetőzik, hogy sztrájkot hirdet, ha a kormány május 31-ig nem teljesíti a kéréseiket.

A statisztikai intézet legutóbbi jelentése szerint csupán a munkavállalók 5 százaléka keres 5000 lej fölötti összeget. A nők 70 százalékának, illetve a férfiak 65 százalékának van 2000 lej alatti bére. A nők átlagosan 10,9 százalékkal kisebb fizetést kapnak, mint a férfiak. A jelentés tavaly októberi adatok alapján készült. Múlt év októberében országos szinten 1828 lej volt a bruttó átlagbér. A bruttó bér 6,3 százalékkal nőtt az előző év hasonló időszakához képest. A statisztika egyaránt elemezte a közalkalmazottak és a magánszférában dolgozók bérét is.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X