Egy év múlva környezetbarát szeméttelepe lesz Kolozsvárnak


-A A+

Év végére felépülhet Kolozs megye új hulladéktárolója, jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján a helyszínen Horea Uioreanu megyei tanácselnök.

A pataréti romák nem költöznek át majd az új telepre a megyei tanács elnöke szerint, márcsak azért sem, mivel a hulladékot nem ezen a helyszínen válogatják szét, illetve az új telepen olyan aknákat alakítanak ki, ahol csak az újrahasznosításra nem alkalmas hulladékot tárolják és semlegesítik.

A tervek szerint 2014 márciusában már megkezdheti működését a környezetbarát szeméttelep, ahol az egész megyéből begyűjtött szemetet raktároznák, illetve újrahasznosítanák.

Gondot okoz, hogy az erdőfeleki önkormányzat, amelynek területén épül a szelektív hulladéktároló, nem hajlandó a telket ingyenesen rendelkezésre bocsátani. Ugyanakkor a megyei tanács sem hajlandó fizetni a telek használatáért, hiszen érvényes szerződésük van az önkormányzattal a telek használatára.

A szeméttároló összbefektetése 266 millió lej, ennek 85 százaléka uniós finanszírozásból valósul meg, a többit a központi, illetve a megyei költségvetésből pótolják. A számítások szerint öt évig látja el mintegy 700 ezer lakos igényét, ez után új telepet kell majd beüzemeltetni.

 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X