Nyílt nap a Partiumi Keresztény Egyetemen


-A A+

Az április 22–27. között zajló Partiumi Egyetemi Napok keretében, csütörtökön nyílt napot tartottak a Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE), lehetőséget biztosítva a régió középiskolai diákjainak a különböző szakokkal és az oktatási körülményekkel való ismerkedésre.

A tanintézmény népszerűsítésére hivatott rendezvényen Tőkés László EP-képviselő, az egyetem elnöke felhívta a figyelmet: a múló divatok korát éljük, amikor a fiatalokat könnyen elsodorhatja az éppen aktuális divathullám. „Ne hagyjuk magunkat sodródni az árral, hanem tanuljunk meg választani a jó és a kevésbé jó közül” – biztatta a fiatalokat az EP-képviselő.

Választás kérdése, hogy milyen egyetemre vagy milyen szakra iratkozunk be, ezért fontos, hogy jól döntsünk, és ragaszkodjunk ahhoz a közösséghez, amelyet választottunk.  Felidézve az erdélyi magyar felsőoktatás történetét, Tőkés kifejtette: az 1959-ben megszüntetett Bolyai Tudományegyetem éledt újra akkor, amikor 1990-ben a Királyhágómelléki Református Egyházkerület létrehozta a Sulyok István Református Főiskolát, a Partiumi Keresztény Egyetem jogelődjét.

Az EP-képviselő Románia szégyenének nevezte azt, hogy több mint ötven év elteltével sincs államilag finanszírozott önálló magyar felsőoktatás Erdélyben, holott a magánegyetemként kezelt közösségi felsőoktatási intézményeink hallgatói, illetve szüleik ugyanúgy adófizető polgárai az országnak, mint a többségi nemzethez tartozó egyetemisták szülei.  

Tolnay István, a PKE megbízott elnöke beszédében rámutatott: míg a Sulyok István Református Főiskola mindössze 75 főiskolással és 3 alapszakkal indult, addig ma már a Partiumi Keresztény Egyetem több mint ezer hallgatóval büszkélkedhet 19 alap- és 9 mesteri szakon. A kezdetektől fogva legfőbb céljuk az anyanyelven zajló felsőoktatás elérhetővé tétele a régióban – hangsúlyozta Tolnay, ugyanakkor hozzátette: fontos, hogy a diákok szakmai szinten beszéljék úgy az állam nyelvét, mint más idegen nyelveket. Ezek elsajátítására egyaránt lehetőség van a Partiumi Keresztény Egyetemen, hangzott el.

A nyílt napokra egyébként Nagyvárad és a régió összes középiskolájából érkeztek diákok, továbbá egy anyaországi csoport is részt vett. A szervezők gazdag programmal igyekeztek bemutatni, hogy miért érdemes a Partiumi Keresztény Egyetemet választani a tovább tanulóknak.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X