„Kolozsvár: élet, zsúfoltság, buli” – gólyákat kérdeztünk az egyetemi évkezdésen


-A A+

A Babeș–Bolyai Tudományegyetem hivatalos évnyitója után a karok külön-külön is megrendezték sajátjukat: a Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Kar keddi tanévnyitóján elsőéves hallgatókat kérdeztünk, mi a véleményük Kolozsvárról. Emellett azt is megtudtuk, hogy milyen elvárásaik vannak az egyetemtől és önmaguktól.

Kolozsvár „mozgalmas”, „egyetemi főváros” és maga az „élet” – válaszolták csillogó szemekkel a gólyák, akik arról is nyíltan beszéltek, hogy fejlődni és tanulni érkeztek a kincses városba, és azt remélik, hogy megtalálják a helyüket az egyetemi közösségben.

A Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Kar tanárai – ahogyan azt megszokhattuk – szellemesen és lelkesen üdvözölték az újonnan érkezetteket, így a kezdeti bátortalanság pár másodperc alatt tovatűnt, az elsőévesek kíváncsisága pedig fokozódott.

A tanárok humoros üdvözlőbeszéde és az izgatott elsőévesek őszinte válaszai megtekinthetőek a Maszol videójában.







EZT OLVASTA MÁR?

X