Visszaállítanák a szakképzés presztízsét Hargita megyében


-A A+

Közös pályázatokat készítenek elő Hargita megyei intézmények és magyarországi szakmai partnereik. A 2020-as pályázati kiírásra elkészülő projektek a duális képzés erősítését, a szakképzés presztízsének visszaállítását, illetve a felkészült munkaerő képzését tűzik ki célként.

Magyarországi és csíkszeredai partnerek bevonásával tartottak egyeztetést Hargita megye székhelyén. A közös projekt során feltérképezik a szakképzés hiányosságait, és ezek pótlását célozzák meg a pályázatban, illetve összehangolják a képzések szervezését a kis- és középvállalkozások igényeivel. Mindezt a magyarországi partner képviseletében Tromposch Julianna hangsúlyozta. A projektben partnerséget vállal a csíkszeredai Kájoni János Szakközépiskola. A szóban forgó együttműködés és közös pályázat elsősorban a fodrászképzésre irányul, a későbbiekben pedig kiterjesztenék az asztalos, a villanyszerelő és az informatikus szakokra is.

Felmérik az igényeket

A közeljövőben kérdőívezéssel felmérik az igényeket, és megvizsgálják, hogy a megyei tanácsnak melyik az az alintézménye, amely partner lehet a pályázatban, mondta a megbeszélés során Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.

„A cél az, hogy visszaállítsuk a kétkezi munka becsületét, hogy megmutassuk, aki szakiskolába iratkozik, nem vesztes, hanem nyertes, hiszen biztos megélhetést, jövőt teremt magának. Két irányba is támogatjuk a fiatalokat, az egyik, hogy vállaljanak munkát az elsajátított szakmában, a másik, hogy indítsanak saját vállalkozást. Azt akarjuk elérni, hogy a fiataljaink itthon maradjanak, valamint hazatérjenek” – hangsúlyozta a megyeelnök.








EZT OLVASTA MÁR?

X