Megkezdődött a 18. MIÉRT Akadémia: díjakat adtak át


-A A+

A Közösségért-díjak átadásával kezdődött pénteken a Bihar megyei Püspökfürdőn (ma Május 1. Fürdő) a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) idei akadémiája.

A megjelenteket Tőtős Áron MIÉRT-elnökhelyettes, az akadémia főszervezője köszöntötte, majd Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke arra figyelmeztette a fiatalokat, hogy sose adjanak fel a szabadságukból egyetlen centimétert sem, hiszen olyan idő jön, amikor szükség lesz a szabadságra. Szükség van legalább öt százaléknyi mennyiségre, ahhoz, hogy legyen minőség, mondta Kelemen Hunor, aki hozzátette, ami az RMDSZ eredményeit illeti, a keret már adott, „tartalommal a ti nemzedéketeknek kell megtöltenie”.

Szabó Ödön parlamenti képviselő, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke az idei akadémia szlogenje – Neked se tetszik? Változtass! – kapcsán elmondta, ő maga 1999-ben úgy lett ügyvezető elnök, hogy még RMDSZ-tag sem volt, a Nagyváradi Magyar Diákszövetséget vezette, de nem tetszett nekik, ami a közéletben történt, ezért megpróbáltak változtatni. A 18-as szám a felnőttség jele, mondta felidézve az első MIÉRT-akadémiát. Hozzátette: sok projekt ezekből a műhelyekből jutott el a törvényhozásig. A köszöntők sorát Oltean Csongor MIÉRT-elnök zárta, aki elmondta, az idei akadémia programjából mindenki tud tanulni, majd sok sikert kívánt a résztvevőknek.

A megnyitó a Közösségért-díjak átadásával zárult, ezeket Kelemen Hunor, Szabó Ödön, Oltean Csongor és Tőtős Áron adta át, a laudációkat utóbbi olvasta fel. Közösségért-díjat vehetett át Balázs Botond, aki jelenleg a medgyesi RMDSZ-szervezet elnöke, Buna Hunor, a sepsiszentgyörgyi Salvatore Egyesület elnöke, Bogya Miklós krasznai (Szilágy megye) polgármester, Gócza István, a Hétfalusi Magyar Ifjúsági Klub képviselője, Dulău Dianna nagyváradi tanár és többek között a MAKOSZ volt ügyvezetője. A hatodik díjazott, Gál Sándor, a Marosszéki Közösségi Alapítvány képviselője más elfoglaltsága miatt nem volt jelen a díjátadáson.








EZT OLVASTA MÁR?

X