Tisztújítást tartott a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete


-A A+

Rácz Éva után a következő három évben a MÚRE elnöke Szűcs László, a Várad folyóirat igazgatója lesz – döntötték el titkos szavazással október 4-én, pénteken a gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központban tartott közgyűlésen.

Ugyanakkor alelnökké választották Simonffy Katalin televíziós újságírót, tanárt, és Újvári Ildikót, a kolozsvári Szabadság napilap főszerkesztőjét, olvasható a MÚRE honlapján megosztott beszámolóban

Az Igazgatótanácsban a Székelyföld felelőse Szucher Ervin, a Krónika munkatársa maradt, a Partium, illetve Kolozs megye felelőse Vicsi Judith, a Szilágyság hetilap volt főszerkesztője, az IT-ben a szórványsajtó kérdéseivel pedig Forró László, a román közrádió munkatársa foglalkozik. Az oktatási témák felelőse Rácz Éva, a szervezet leköszönő elnöke. 

A tisztújító közgyűlésen az etikai testület, a Becsületbíróság kilenc tagját is megválasztották, majd utóbbiak saját körben választották elnökké Sarány Istvánt, a Hargita Népe főszerkesztőjét, alelnökké Maksay Magdolnát, a Kolozsvári Rádió szerkesztőjét. A testület titkára Bögözi Attila lett. A Becsületbíróság további tagjai: Balázs Bence, D. Mészáros Elek, Kacsó Sándor, Kövér Tamás, Tomcsányi Mária, Urbán Izabella. Póttag: Bajna György.








EZT OLVASTA MÁR?

X