A Nagyvárad-Olaszi templomban megtartott ökumenikus istentisztelettel és Nagysándor József emléktáblájának megkoszorúzásával emlékeztek kivégzésük 170. évfordulóján a 13 aradi vértanúra Nagyváradon.

Megható pillanatokkal kezdődött a templomi megemlékezés: miközben Dénes István Lukács esperes a mártír tábornokokat említette, Nacsádiné Csuka Melinda lelkipásztor egy-egy szál fehér rózsát tett a vázába a vértanúk emlékére. Az esperes Máté evangéliuma alapján hirdette az igét, felhívva az egybegyűltek figyelmét arra, hogy Jézus sorsközösséget vállalt mindannyiukkal. Lehet boldog, akit üldöznek, hiszen az elköteleződés áldozatokkal jár, mondta az esperes. Elköteleződhetünk Krisztus mellett, egy hivatás vagy ember mellett, a nemzet mellett, tette hozzá, s a vértanúk halála a bizonyságtétel, hogy merjük felvállalni hitünket, nemzeti hovatartozásunkat. 

Szabó Ervin olaszi plébános felidézte Kossuth Lajos torinói beszédét, amelyben „magyar Golgotának” nevezte Aradot, és elmondta: keresztényként feladatunk megemlékezni a vértanúkról, s imádkozni lelki üdvükért. Kardos József unitárius lelkipásztor szintén Máté evangéliumára alapozta szavait, de beszélt arról is, hogy 170 éve a megtorlás, a bosszú sötétsége borult Magyarországra. A sötétséget egy apró fény is megtöri, sok apró fény pedig eloszlatja, monda beszédében a lelkész, aki azt is hangsúlyozta: ha el is tér a véleményünk, tudnunk kell tenni a nemzetért. 

Szakács Zoltán lelkipásztor és lánya, Kata, zenés szolgálata után Demeter Katalin, a kolozsvári főkonzulátus konzulja arról is beszélt, hogy az a 13 ember magyar volt, bár volt, aki nem is beszélt magyarul, de mindannyian a magyar alkotmányra tettek esküt. „Emlékezünk: ez a bizonyosság, hogy a magyar nemzet megmarad” – zárta beszédét, majd Mátyás Attila evangélikus lelkipásztor szétforgácsolódástól is intő üzenetét Dénes István Lukács esperes olvasta fel.

A megemlékezés a Nagysándor József (ma Aurel Lazăr) utcában a nagyváradi születésű mártír tábornok emléktáblájánál sajátos körülmények között folytatódott. Megkezdték ugyanis annak sétálóutcává alakítását, így jelentős különbség van a járdák és az út szintje között, a koszorúkat így Kádár József vette át és helyezte el az emléktáblánál.

A Szacsvay Imre Általános Iskola és a nagyváradi Művészeti Líceum diákjainak rövid verses és zenés megemlékezése után Szabó József, a Bihar megyei RMDSZ-szervezet ügyvezető alelnöke mondott beszédet. Felidézte mindhárom 13 aradi vértanú egy-egy tettét vagy életének egy-egy képét, felidézte Nagysándor József egyik gondolatát: „De rettenetes volna most az elmúlásra gondolni, ha semmit sem tettem volna az életemben! Alázatosan borulok Istenem elé, hogy hőssé, igaz emberré, jó katonává tett!”  

„A mai Nagyváradon nehéz idők járnak, mert az itt élő magyaroknak szimbólumaikért, kultúrájukért és az anyanyelvi oktatási intézményeikért is komolyan meg kell küzdeniük” – mondta az ügyvezető alelnök, aki arra is emlékeztetett: a megyei tanácselnököt azért, mert magyarként magyar útlevele is van, nemzetárulónak kiáltották. Bár a házi krónikások szerint Nagyvárad látványosan fejlődik, lassan emlék marad az, ami ma a magyarokhoz köthető, mondta Szabó József, aki így zárta beszédét: „Nekünk ez ellen kell ma küzdenünk, ez ellen kell ma felszólalnunk, mindenhol, ahol csak szólni hagynak minket. Minden szinten, minden testületben küzdenünk kell hagyományainkért, iskoláinkért, templomainkért! Ezt üzenik ma nekünk az aradi vértanúk is!”

A vasárnapi megemlékezés koszorúzással zárult, a Francisc Hubic Művészeti Iskola fúvószenekarának kísérete mellett az egyházak, RMDSZ-szervezetek, közintézmények, iskolák képviselői tisztelegtek főhajtással az aradi vértanúk emléke előtt.