Rendőrségi kisokos: így kell használni a navigációs eszközöket az autóban


-A A+

Facebook-bejegyzésben „oktatja” a gépkocsivezetőket a Román Rendőrség arra, hogy október 12-től hogyan kell használni a navigációs eszközöket.

 

Mint írják, a mobiltelefon vezetés közbeni használatát tiltó rendelkezéseket sokan úgy értelmezték, hogy ezentúl a navigációs eszközök használata is tilos lesz a gépkocsikban. Ezt a tévinformációt három pontban „teszik helyre”.

Először is szükséges lesz beszerezni egy szélvédőre szerelhető mobiltelefon-tartót. Második pontként tisztázzák, hogy a gépkocsivezetőnek valóban tilos lesz a jövőben közlekedés közben pötyögni a telefon billentyűzetén, viszont a mellette ülő utas ekkor is beírhatja az úticélt. A rendőrségnek arra is van megoldása, amikor a sofőr egyedül utazik, ebben az esetben indulás előtt kell megadni az úticélt, vagy félrehúzni, amennyiben annak megváltoztatása szükséges. 

A kormány még augusztus közepén fogadta el azt a rendeletet, amely megtiltja, hogy vezetés közben mobiltelefont vagy bármilyen más multimédiás eszközt tartson a kezében a jármű sofőrje. Mint annak idején írtuk, a KRESZ-t módosító javaslat a belügyminisztérium indítványára született meg. A rendelet értelmében 870-1160 lej közötti pénzbírságra és négy büntetőpontra számíthat az a járművezető, aki kezét kép, hang, vagy írott szöveg rögzítésére, illetve visszaadására alkalmas készülékre teszi, miközben járműve mozgásban van. Eddig csak a kezet szabaddá tevő kihangosító vagy fülhallgató nélküli mobiltelefon-használatot büntették, fele ekkora bírsággal. A tilalmat és bírságot most azokra a járművezetőkre is kiterjesztik – például kerékpárosokra és rollerezőkre –, akik jogosítvány nélkül közlekedhetnek az utakon.

A belügyminisztérium szerint a szigorításra azért van szükség, hogy csökkentsék a mobileszközök okozta figyelemmegoszlás miatt bekövetkező közúti balesetek számát. Ez ugyanis a leggyakoribb a közlekedés biztonságát veszélyeztető tényezők között. Romániában naponta átlagosan öten halnak meg autóbalesetekben.








EZT OLVASTA MÁR?

X