A kényszermunka-lágerekbe hurcolt ötezer kolozsvári magyarra emlékeznek vasárnap


-A A+

Október 12-én volt 75 éve annak, hogy 1944-ben a Kolozsvárt megszálló szovjet hatóságok megkezdték, és napokon át összegyűjtötték Kolozsváron azt az 5 000 magyar civil férfit, akiket gyalogosan Tordára, majd ott marhavagonokba zsúfolva a Szovjetunió kényszermunka-lágerei felé irányítottak.

Az elhurcoltakat azzal hitegették, hogy csupán egy kis munkára, „málenkij robotra” viszik, ám ebből évek lettek, és egyharmaduk a fogságban vesztette életét a rettenetes körülmények miatt, és soha nem térhettek haza otthonukba.

Erre emlékezve, a Gulág- és Gupvikutatók Nemzetközi Társasága, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Historikus Egyesület kezdeményezésére, az erdélyi magyar történelmi egyházak részvételével, vasárnap, október 13-án 18 órakor a Farkas utcai református templomban ökumenikus megemlékezést tartanak, amelyen fellép a Református Kollégium kórusa is. Ezt koszorúzás és gyertyagyújtás követi az elhurcoltak emlékművénél a Házsongárdi temető evangélikus-lutheránus sírkertjében.








EZT OLVASTA MÁR?

X