Ekkor kezdik el a Szülőföldön magyarul támogatások kifizetését


-A A+

Ezen a héten indul a támogatások folyósítása a Szülőföldön magyarul program keretében. Az első átutalás pénteken, 25-én történik – közölte kedden szerkesztőségünkkel Ady-Kovács-Ferenczi Noémi programkoordinátor.

Tájékoztatása szerint idén az OTP Bank szakított a hagyománnyal, és nem ábécé sorrendben fog történni a kifizetés, de ugyancsak 9 részletben történik majd. A Szülőföldön magyarul program lebonyolítói mindenki számára értesítő levelet küldenek, amely tartalmazza a kifizetés dátumát, valamint azt, ha valami probléma adódott a bankszámlaszámukkal. 

A levelekre jövő hét elejétől lehet számítani, és ha november végéig nem kapják kézhez azokat, telefonáljanak a pályázati irodához. Akiknek hiánypótlást kellett beküldeniük, még nem számíthatnak a kifizetésre, sem értesítő levélre egyelőre. Az ők esetükben erre december előtt nem lehet számítani.

Idén összesen 139 737 pályázat érkezett Erdélyből, ebből 139 085 az oktatási-nevelési és 652 a hallgatói támogatásra vonatkozik. Tavaly összesen 145 884 igénylést számoltak. Az oktatási-nevelési támogatás összege idén is 310 lej, a hallgatói támogatás összege pedig 40 lej. 







EZT OLVASTA MÁR?

X