A fájdalmas igazság a Colectiv-tragédiáról: Arafat egyelőre nem nyilatkozik


-A A+

Az áldozatokra való megemlékezés és az államelnöki választások után fogja kifejteni a Colectiv klubban történt tűzvész utáni mentőakcióról készült, eddig nem látott felvételekről, jelentette ki Raed Arafat, a katasztrófavédelmi főigazgatóság (IGSU) vezetője, megjegyezve, hogy „konkrét válasza van minden felvetett kérdésre”.

„Tekintve, hogy közeledik a Colectiv-megemlékezés, amit tisztelettel kell kezelni, illetve az államelnöki választás is, úgy vélem, jobb, ha ezen események után fejtem ki álláspontomat az ügyben. Ha most tenném meg, azzal csak megzavarnám ezeket az eseményeket. Biztosítok azonban mindenkit afelől, hogy konkrét válaszom van minden felvetett kérdésre, és meg is fogom osztani álláspontomat a közvéleménnyel” - írta Raed Arafat csütörtök esti Facebook-bejegyzésében.

Nyomatékosította, miután a sajtóban megjelentek az illető felvételek, felkérte a Bukarest-Ilfov Katasztrófavédelmi Felügyelőségtől és az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőségtől a kollégáit, hogy „magyarázzák el a nyilvánosság előtt” a helyzetet és sajtótájékoztató keretében válaszoljanak „az illető felvételek állítólagos elrejtése miatt” a bevetésen résztvevőket és a két intézményt ért vádakra.

 

„A tűzoltókollégák által a sajtótájékoztatón bemutatott információk valósak és korrektek. Tudom, hogy azt várják el tőlem, hogy személyesen álljak a nyilvánosság elé, főként, mert a sajtóban az a felvetés is megjelent, hogy én is rejtegettem az illető felvételeket. Ez a hipotézis tartja magát annak ellenére, hogy mind az IGSU vezetősége, mind Pop tábornok elmondta, ezek a felvételek nem jutottak el hozzám. Más szóval, nem rejtegethettem olyasmit, aminek nem is voltam birtokában” - fűzte hozzá Arafat.

Csütörtökön közzétettek a Libertatea honlapján egy hozzávetőlegesen 20 perces filmet, amely a Colectiv-tragédia helyszínére kiérkezett első rohammentős egységek munkáját mutatja be. Újságírók szerint a felvételt "rejtegette" az ISU, azért nem került nyilvánosságra eddig. A videót egy bukaresti tűzoltótiszt bocsátotta a sajtó rendelkezésére. Ő azt állítja, hogy egy szűk parancsnoki csoport látta a felvételeket, volt tudomása róluk, de nem adták át azt a Cioloş-kormány ellenőrző testületének, sem a Colectiv-ügyben vizsgálatot folytató ügyészeknek.








EZT OLVASTA MÁR?

X