Rohanó életünkben léteznek megállók, amikor kicsit elgondolkozva az élet dolgain, saját szerencsésebb helyzetünkön, minden figyelmünket a másik ember felé fordítjuk, mint ahogy tették ezt több százan csütörtökön Szatmárnémetiben, a Caritas szolidaritási akcióján.

Egymás után lobbantak fel a mécsesek lángjai a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet Egymillió csillag szolidaritási akcióján a Tűzoltótorony tövében csütörtökön kora este, ahol minden egyes meggyújtott gyertya egyrészt jelképes sorsvállalás a nélkülözőkkel, másrészt konkrét segítségnyújtás is, hiszen a mécsesek eladásából származó összeget és az adományokat a  a nehéz sorsú szatmáriak megsegítésére fordítja a szervezet. Idén az összegyűlt 3 749 lejnyi adományból a Szent Hildegárda Házi betegápoló központ által ellátott beteg és magányos idősek számára készítenek karácsonyi szeretetcsomagot.

Egy igazi közösség alappillére a kölcsönös egymásra figyelés, a törődés, az önzetlen segítségnyújtás, s bár ezzel mindannyian egyetértünk, saját gondjaink-bajaink miatt, mégis meg-megfeledkezünk felebarátainkról a mindennapok során. Az Egymillió csillag szolidaritási akció célja immár több mint egy évtizede: felhívni a figyelmet az egymással való törődés fontosságára. Emlékeztet arra is, hogy szociális problémákkal küzdő embertársaink helyzetének javításáért bizony nagyon sokat tehetünk.

A szép számban egybegyűlteket, s köztük a nagyon sok gyermeket elsőként Schönberger Jenő, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye püspöke köszöntötte, hangsúlyozva a felebaráti szeretet és az önzetlen segítségnyújtás, emberi létünk e két legalapvetőbb tulajdonságának fontosságát. Kereskényi Gábor polgármester azt emelte ki: nemcsak az akció keretében meggyújtott gyertyák a fontosak, de ugyanilyen fontos az is, hogy a mindennapokban is gondoljunk és tegyünk is azért, hogy embertársaink élete könnyebb legyen.

„Mindenki, idős és fiatal, vigyen haza a lelkében annyi lángot, amennyi kitart jövő ilyenkorig és ossza meg azt azokkal, akik nélkülöznek” – fogalmazott Pataki Csaba tanácselnök. Magyar Lóránd képviselő pedig azt is bevallotta: „Amikor az égő gyertyákra nézek, elvesztett szeretteim jutnak eszembe. De az is, hogy minden nap történik, történhet valami jó. Mert sokaknak nem adatik meg, hogy csak apró gondokkal éljék életüket. Vannak, akik egészségre, mások a mindennapi biztos betevő falatra vágynak. Nekünk, szerencséseknek, szolidárisaknak kell lennünk ezekkel az emberekkel, és lehetőségeinkhez mérten segítenünk is kell őket.”

Az elmúlás gondolatához kapcsolódva a szatmári szervezetet vezető Román János arra kérte a jelenlévőket, egy perces néma csenddel és egy miatyánk elmondásával emlékezzenek a szatmári közösség azon két nagyszerű személyiségére – dr. Fátyol Rudolf hegedűművészre és Bartos Erzsébet, mindenki Bartoskája, rádiós újságíróra –, akik az évek során mindig támogatták az Egymillió csillag rendezvényt, ám most már sajnos nincsenek közöttünk. Román János Ferenc pápa szavait idézve úgy fogalmazott: „Mikor jön el a világ vége? Amikor nem lesznek szomszédtól szomszédig vezető utak, amikor nem lesz már többé keresztény szeretet és megértés a testvérek, a szülők, a keresztények és a népek között – de ezek az apró lángok fényes utakként kötik össze az embereket, hirdetvén a szeretetet.”

A kellemes őszi alkonyatban egyre több mécses lobbant lángra, fénytengerbe borítva a teret, s a rendezvény, mint minden évben, most is egy megálló volt a mindennapi rohanásban, alkalmat adva az ismerősökkel való találkozásra, beszélgetésre, de a saját jó sorsunk és mégis örök elégedetlenkedésünk feletti elmélkedésre is.