Sertéspestis: drasztikus lépésre szánták el magukat a háromszéki hatóságok


-A A+

Az afrikai sertéspestis miatt minden ragadozót kilőnek, amely Erdővidék térségébe téved – döntötték el a háromszéki hatóságok.

Mint arról beszámoltunk, nemrégiben Nagyajta és Középajta között, egy mangalica sertésfarmon bukkant fel az afrikai sertéspestis, ahol 45 sertést öltek le, valamint megbüntették a tulajdonost.

Sebastian Cucu prefektus sajtótájékoztatón elmondta: a járványügyi vizsgálatok fogják megállapítani, hogy miként került a vírus a mangalica farmra. Az egyik változat az, hogy a farmon lévő tóra járó horgászok hurcolták be a betegséget valamilyen fertőzött ételmaradékkal, a másik változat szerint pedig az erdő szélén lévő disznófarmon élő állatok beteg vaddisznóktól kapták el a fertőzést. Ezt a változatot látszik megerősíteni, hogy az elmúlt napokban három elhullott vaddisznót találtak Erdővidéken, Kormos és Hermány között, illetve Bardócon. Az előzetes vizsgálatok szerint ezek halálát afrikai sertéspestis okozta, a labormintákat elküldték Prahova megyébe, ahonnan várják a végleges eredményeket.       

A medvén kívül minden ragadozót kilőnek

Mivel Erdővidék térségében a vaddisznóállomány egy része is afrikai sertéspestissel fertőzött, a hétvégén elfogadott akcióterv értelmében a következő két évben a medve kivételével minden ragadozó állatot kilőnek, amely a jelenlegi gócpont 13 kilométeres védelmi övezetébe téved. A Barót térségében lévő fertőzés gócpont 13 kilométeres védelmi övezete kiterjed a szomszédos Brassó és Hargita megyékre is, hívta fel a figyelmet Sikó Barabási Sándor. A háromszéki főállatorvos szerint az erdővidéki 13 kilométeres védelmi övezet térségében mintegy 300 vaddisznó élhet, továbbá farkasok és rókák, amelyeket ugyancsak ki kell lőni. A medvéket nem érinti az intézkedés.

A háromszéki Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóság vezetője szerint az afrikai sertéspestis-fertőzés megfékezése érdekében hozott másik intézkedés értelmében egész Kovászna megye területén négyzetkilométerenként 1 egyedre kell csökkenteni a vaddisznóállományt. Hozzátette: ez esetben nincs kvóta, amely szabályozza a kilőhető vaddisznók számát, mivel országos érdek a fertőzés megfékezése. A rendelet gyakorlatba ültetése a vadászokra hárul, ezért anyagilag is támogatják őket, így 400 lejt kap az, aki a fertőzés 13 kilométeres védelmi övezetében kilő egy vaddisznó kocát, aki az erdőben elhullott vaddisznótetemet talál, 225 lejt kaphat, míg a védelmi övezetben kilőtt vadkanért 65 lejt fizetnek.

A sertéstartók figyeljenek a szabályokra, mert borsos büntetést kockáztatnak!

Sebastian Cucu prefektus elmondta: találkozót szerveztek a háromszéki vadásztársaságokkal és erdészetekkel, akiknek felhívták a figyelmét, hogy az afrikai sertéspestis a vadállatok körében is jelen van, illetve tájékoztatták őket a kilövési rendeletből következő kötelezettségeikre.

Sikó Barabási Sándor hozzátette: a 13 kilométeres védelmi övezetben kilőtt ragadozókból labormintát kell venni és azt leadni az Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatósághoz, a lelőtt vagy elhullt állat tetemét pedig az erdőben el kell ásni, nem szállítják azokat, hogy ne kockáztassák a fertőzés behurcolását más területekre.

Sebastian Cucu prefektus szerint nagyon fontos, hogy a sertéstartó gazdák megértsék a helyzet súlyosságát és betartsák a minimális biztonsági szabályokat, amit a helyi állatorvosok elmagyaráznak a gazdáknak. Például váltsanak lábbelit, ne ugyanazzal a gumicsizmával menjenek haza, amellyel belépnek az istállóba, másrészt az állattartóknak figyelniük kell, hogy az erdőből ne juthasson be a vírus a gazdaságokba, tehát ne hagyják szabadon a disznókat és használjanak fertőtlenítőszert ott, ahol belépnek a farmra.

A háromszéki főállatorvos hozzátette: nagyon fontos, hogy a gazdák teljes sertésállománya legyen hivatalosan nyilvántartva és minden házisertésnek legyen azonosító fülszáma, ellenkező esetben, fertőzés esetén a gazda nem kaphat kártérítést, ám megbüntetik, ahogyan történt az erdővidéki mangalica farm tulajdonosa esetében is.








EZT OLVASTA MÁR?

X