Felmérés: ettől félti szüleit a romániai fiatalok többsége


-A A+

A romániai egyetemi hallgatók 59 százaléka aggódik amiatt, hogy távollétükben szüleik nem tudnak megfelelni a modern technológia kihívásainak, illetve, hogy on-line csalás áldozataivá válnak. A szülők 17 százaléka vallotta azt a Kaspersky vállalat pénteken közzétett felmérése szerint, hogy jobban hiányzik nekik egyetemista gyermekük számítástechnológiai segítsége, mint maga a társasága.

Azok a - számítógépes ismeretekben nem túl jártas - szülők, akiknek gyerekei megkezdték az egyetemi éveket és elhagyták a családi otthont, 31 százalékban arról számoltak be, hogy amióta a fiatalok segítségét nélkülözniük kell, naponta küszködnek különböző technológiai problémákkal.A számítógépes ismeretek terén kezdő szülők 43 százaléka azt is elmondta: már megtörtént, hogy távolsági segítségnyújtást kértek egyetemista gyereküktől.

Ugyanakkor a megkérdezett egyetemisták 59 százaléka megszokta, hogy családtagjaik hozzájuk fordulnak segítségért a számítástechnika terén. Ugyanilyen arányban tartanak attól, hogy szüleik nem tudnak megfelelni a technológia kihívásainak, vagy on-line csalások áldozataivá válnak a fiatal családtagok távollétében. Sőt, ez az arány 63 százalékra emelkedik, ha a 17 és 34 év közötti korcsoportot kérdezzük meg - derül ki a Kaspersky tanulmányából.

A számítógépes biztonsági megoldásokat kínáló cég felmérése 13 országban (többek közt Romániában) készült, egy 11 ezer fős reprezentatív mintán.








EZT OLVASTA MÁR?

X