Lőgyakorlat közben megsüketült egy kolozsvári katona
Részleges, de vissza nem fordítható halláskárosodást szenvedett egy kolozsvári egységnél szolgáló katona a lőtéren, amiért több mint 100 ezer lejes kártérítést ítélt meg neki a kolozsvári bíróság. Ügyvédei szerint felettesei eltussolták volna az ügyet.
A lőgyakorlat közben megsüketült katonát képviselő ügyvédi iroda közleményéből kiderül, hogy a bíróságtól azt kérték, állapítsa meg, hogy munkabaleset történt, írja a Mediafax. A lőtéren ugyanis nem tartották be az alapvető biztonsági és egészségügyi előírásokat.A bíróság februárban úgy döntött, hogy a kolozsvári katonai egységet erkölcsi kártérítés címén 100 ezer lej, egy katona testi épséghez való jogának megsértéséért pedig a felperes élete végéig, illetve legtöbb 135 ezer lej értékben, ötévenként további 16 ezer lej kifizetésére kötelezi. A belügyminisztérium fellebbezését október végén utasították el, a döntés így végleges.
Az ügyvédi közlemény szerint a lőgyakorlaton a megengedettnél több lövésre kötelezték a katonákat, védőfelszerelés nélkül, és a hallássérült katona felettesei utólag okirathamisítással mentették volna a helyzetet.
- 34918 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34920 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34920 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34921 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34923 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34923 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni