Elkezdődhet a Kozmutza Flóra és a bánffyhunyadi speciális iskola felújítása


-A A+

Aláírta a Kolozs megyei önkormányzat a Kozmutza Flóra Speciális Hallássérültek Iskolájának, illetve a Bánffyhunyadi Speciális Gimnázium épületeinek és felszerelésének korszerűsítésére vonatkozó finanszírozási szerződéseket. A két uniós forrásokból megvalósuló projekt értéke összesen 11,6 millió lej, az önkormányzat hozzájárulása pedig 5,9 millió lej.

A beruházás során megújul a Kozmutza iskola, Erdély egyetlen magyar hallássérült gyerekek oktatásával, illetve különböző értelmi fogyatékosságokkal élő és autizmus spektrum zavarral diagnosztizált gyermekekkel foglalkozó intézmény udvarán lévő és évek óta nem használható épületszárnya, ahol korszerű műhelyek, irodák, osztálytermek kapnak majd helyet. Ugyanakkor felújításra kerülnek a lépcsők, a kémények, megújul az épület szerkezete is.

A Bánffyhunyadi Speciális Gimnázium épületeinek korszerűsítésére vonatkozó projekt során sor kerül az épületek falainak hőszigetelésére, a homlokzatok felújítására, belső szerkezeti módosításokra, hőközpontok beszerelésére, az áramhálózat megújulására, akadálymentesítésre.

„Az uniós forrásokból megvalósuló infrastrukturális beruházásoknak köszönhetően a speciális nevelési igényű gyerekek sokkal jobb oktatási körülmények között tanulhatnak majd. A 131 éves múltra visszatekintő Kozmutza iskola az országban és a szakmában is rangos elismerést vívott ki magának, az esélyteremtő és minőségi oktató-nevelő munkához pedig elengedhetetlen a megfelelő infrastrukturális háttér megteremtése” – nyilatkozta Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke.








EZT OLVASTA MÁR?

X