Első helyre kerültek a román feliratok Sepiszentgyörgyön


-A A+

A sepsiszentgyörgyi intézményeken és köztéri táblákon helyet cserélnek a magyar és román feliratok. A háromszéki megyeszékhely önkormányzata eleget tett a brassói Táblabíróság döntésének, és a városháza bejáratánál kicserélte a táblát, amelyen most legfölül a város címere látható, majd a román és legalól a magyar nyelvű megnevezés.

A brassói Táblabíróság végleges ítélete ugyanis leszögezi, hogy minden kétnyelvű táblán a román nyelvű feliratnak kell első helyen szerepelnie. Hasonlóképpen kell eljárni a városban kihelyezett háromnyelvű – magyar, román és angol – turisztikai útmutatók, de az utca névtáblák esetében is. A bírósági ítélet szerint az önkormányzatnak a parkoló automaták és parkoló cédulák esetében is a román nyelvet kell megadnia elsőként.

Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád a sajtónak elmondta: demokrataként tiszteletbe tartja a bíróság tavaly év végi döntését, ezért kicseréli a táblákat, ehhez azonban meg kellett várnia, míg elfogadják a város idei költségvetését. Antal Árpád hozzátette, hogy jelzi az RMDSZ Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálatának, hogy miküzben a sepsiszentgyörgyi önkormányzatot a táblák kicserélésére kötelezte a bíróság, a dekoncentrált közintézmények továbbra sem tartják be a kétnyelvűségre vonatkozó törvényeket.

A bíróság előtt egyébként azzal érvelt a sepsiszentgyörgyi önkormányzat, hogy egy 75 százalékban magyarlakta városban alkalmazkodni kell a nemzetiségi viszonyokhoz, és a magyar feliratnak kell szerepelnie elsőként. „Számomra elfogadhatatlan, hogy az anyanyelvem hivatalos nyelv az Európai Unióban, de szülőföldemen nem" – mondta korábban Antal Árpád.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X