„Kizöldül” a sepsiszentgyörgyi karácsonyi vásár


-A A+

A sepsiszentgyörgyi rendezvényekről kitiltották a műanyag evőeszközök és poharak használatát. A környezettudatosság jegyében bevezetett intézkedést első alkalommal az idei karácsonyi vásárban ültetik életbe, tájékoztatott az önkormányzat.

Sepsiszentgyörgyön a december 13. és 24. között zajló karácsonyi vásár rendhagyó lesz abból a szempontból, hogy a környezettudatosság és újrahasznosítás jegyében az élelmiszerstandoknál kizárólag lebomló, komposztálható vagy újrafelhasználható evőeszközökkel és edényekben kínálják az étkeket. Az italokat pedig ezentúl minden sepsiszentgyörgyi szabadtéri rendezvényen műanyag pohár helyett papírpohárból, illetve visszaváltható üveg- vagy kerámiacsészékből fogyaszthatják.

A sepsiszentgyörgyi önkormányzat szerint ezáltal szeretnék felhívni a lakosság figyelmét az alternatív evőeszközök, tányérok, poharak használatára és felkérni a lehető legkevesebb hulladék termelésére. Az idei karácsonyi vásáron a vendéglátó egységek műanyagmentesítése mellett továbbra is szelektíven gyűjtik a keletkezett hulladékot. Ugyanakkor arra buzdítanak mindenkit, hogy szeretteik megajándékozásakor a műanyagmentesség jegyében döntsenek, illetve legyenek partnereink egy minden szempontból tisztább és környezettudatosabb karácsonyban.

A sepsiszentgyörgyi önkormányzat műanyagmentes kihívását elfogadó vendéglátó egységek zárt borítékos ajánlatait november 21-én 10 óráig várják a Kónya Ádám Művelődési Házba, az árverésre ugyanitt kerül sor 11 órától. A hanyományos étkeket kínáló lacikonyha számára egy helyet, kürtőskalács és lángos árusítására négy helyet, utcai gyorsétel (street food) árusítására két helyet, különböző italok árusítására pedig szintén két helyet adnak bérbe a sepsiszentgyörgyi karácsonyi vásáron.

Tóth Birtan Csaba alpolgármester rámutatott: az Európai Unió irányelve alapján 2021-től lesz tilos az egyhasználatú műanyag evőeszközök és poharak használata, ám Sepsiszentgyörgyön szeretnék ezt egy évvel korábban bevezetni, hiszen e tekintetben már Sepsiszentgyörgyön, de a térség más városaiban is vannak jó példák.

Mint arról beszámoltunk a Szent György Napok különböző helyszínei is fokozatosan „zöldülnek ki”, hiszen a Székely Nemzeti Múzeumban berendezett Kultúrkertben évek óta ízléses üvegpoharat vásárolnak a borfogyasztók, így a rendezvény ideje alatt folyamatosan azokat használhatják és nem kell műanyag poharakkal terhelni a környezetet.

Az idei Szent György Napokon a Szimpla romkocsma által kezdeményezett „SzimPlatz” nevű helyszínen elsődleges szempont volt a környezettudatosság. A kézműves sör és street food árusoknak vállalniuk kellett, hogy többször is újrahasznosítható és visszaváltható tányérokban, poharakban szolgálják ki az ünneplőket, ezért a fesztiválozók három köztéri mosóponton kimoshatták saját poharukat, de a kínálatban ehető pohár is szerepelt, illetve arra is figyeltek, hogy a grillező újrahasznosítható anyagokból készüljön. Mindezek által arra törekedtek, hogy a környezettudatos gondolkodást népszerűsítsék, bebizonyítva, hogy úgy is lehet tömegeket szórakoztatni, hogy a helyszínt nem borítja el a műanyaghulladék.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X