Rendőrségi ügy lett a Parajdnál szenvedni hagyott medve ügyéből


-A A+

Vizsgálatot indított a Hargita megyei rendőrség annak megállapítására, történt-e bűncselekmény a Parajd közelében elgázolt, majd közel 20 órán keresztül az út szélén agonizáló medve ügyében.

Mint korábban írtuk, a nagyvadat szombaton 18 körül ütötte el egy személygépkocsi Sásverésnél. Személyi sérülés nem történt, az autó megrongálódott, és egyik utasa, egy gyerek pánikrohamot kapott. A medve súlyosan megsérült, de nem pusztult el. Egy darabig a mezőn feküdt, majd feltápászkodott és felvonszolta magát az úttestre.

A medvét az éjszaka folyamán csendőrök és rendőrök őrizték, de senki nem intézkedett az elszállításáról. A környezetvédelmi miniszter szerint ez a helyhatóságok feladata lett volna, míg Borboly Csaba megyei tanácselnök szerint kilövési engedély hiányában a helyhatóságoknak meg volt kötve a keze.

A Hargita megyei rendőrség nem egy konkrét személy ellen indított vizsgálatot. „Egyelőre csak tisztázni akarjuk, hogy felmerül-e bűncselekmény elkövetésének gyanúja ebben az ügyben” – nyilatkozták a Mediafaxnak rendőrségi források. Egy fej már lehullott ebben az ügyben: a belügyminiszter menesztette a Hargita megyei prefektust.








EZT OLVASTA MÁR?

X