Nem lehetett megmenteni a kedden reggel Kovászna megyében elgázolt medve életét


-A A+

Elaltatták azt a medvét, amelyet elgázolt egy autó kedden reggel Kovászna megyében. A sérült nagyvadat egy Brassó megyei rezervátumba szállították a baleset után, az orvosok azonban nem tudták megmenteni az életét.

A medvét a Kézdivásárhely és Brassó közötti 11-es országúton ütötte el egy autó. Az állat súlyos sérüléseket szenvedett, mindössze 200 métert sikerült még megtennie, majd egy állatorvos elkábította és a Brassó megyei medverezervátumba szállították.

A Millió Barát Egyesület orvosa a megyei állategészségügyi igazgatóság illetékes állatorvosával együtt kivizsgálta az állatot és megállapították, hogy mindkét első lába eltörött és belső vérzése van, ezért az elaltatása mellett döntöttek, hogy véget vessenek szenvedésének. A szakemberek szerint a medve körülbelül három és fél éves volt.

„A Millió Barát Egyesület azt javasolja minden gépkocsivezetőnek, hogy legyenek nagyon figyelmesek ebben az időszakban, mert a klímaváltozás miatt a medvék még nem kezdték el a hibernálást, és kijönnek az erdőből élelem után kutatva" – hívja fel a figyelmet közösségi oldalán az egyesület.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X