FRISSÍTVE - Vaklárma: tíz személyt evakuáltak egy temesvári tömbházból


-A A+

FRISSÍTVE: Tíz személyt, köztük öt gyermeket evakuáltak péntek este egy 16 lakásból álló temesvári tömbházból, miután a lakók erős rovarirtószagot éreztek az épületben. FRISSÍTÉS: Visszatérhettek lakásukba azok a lakók, akiket az erős rovarirtószag miatt evakuáltak péntek este egy temesvári tömbházból.

Elena Megherea, a Temes Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség szóvivője elmondta, 18 óra 35 perckor kérték a hatóságok beavatkozását az Inului utca 4. szám alatti ingatlan lakói, akik erős rovarirtószagot éreztek. Azonnal a helyszínre küldték a katasztrófavédelmi egységet, hogy evakuálják a lakókat, illetve a rohammentőszolgálat (SMURD) mentőseit és a kémiai, biológiai, radiológiai és nukleáris (CBRN) csoport tagjait.

„Tíz személyt, 5 felnőttet és 5 gyereket evakuáltak a tömbházból, amelyben 16 lakás van. A CBRN csapat nem mért toxikus anyagokat a levegőben” – mondta Elena Megherea, aki szerint azonban az illetékes hatóságok még a helyszínen vannak.

Emlékezetes, hogy a múlt hét végén és hétfőn két kisgyerek és az egyikük édesanyja meghalt, miután a Mioriței utcai tömbházban gondtatlanul végzett rovarirtás nyomán mérges gázok keletkeztek. Több tucatnyian kórházi ellátásra is szorultak. A rovarirtó cég vezetőjét előzetes leartóztatásba helyezték.

Megherea bejelentette ugyanakkor, hogy a Mioriţa utcai tömbházban végzett kártevőirtás nyomán beutalt személyek közül három, két gyermek és egy felnőtt van még kórházban, egészségi állapotuk jó.

FRISSÍTÉS: Visszatérhettek lakásukba azok a lakók, akiket az erős rovarirtószag miatt evakuáltak péntek este egy temesvári tömbházból.

A kémiai, biológiai, radiológiai és nukleáris (CBRN) klaszter szakemberei átvizsgáltak minden lakrészt és a lépcsőházat is, és sehol nem észleltek mérgező anyagokat - nyilatkozta a Temes megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtószóvivője, Elena Megherea. A mentősök felmérték a lakosok egészségi állapotát, de egyiküket sem kellett kórházba szállítani, valamennyien visszatérhetnek lakásukba - mondta még a szóvivő.








EZT OLVASTA MÁR?

X