Hallgatólagosan elfogadták az orvosi marihuána használatát


-A A+

Hallgatólagosan elfogadta keddi ülésén a szenátus a kannabisz gyógyászati célú felhasználásának engedélyeztetéséről szóló törvénytervezetet, miután lejárt a megvitatására és szavazás alá bocsátására megszabott határidő.

A törvénytervezet ezt követően a képviselőház asztalára kerül, amely döntő fórum lesz az ügyben.

A törvény szabályozza a kannabisz növények termesztését, illetve a belőlük készített gyógyászati célokra felhasználandó termékek előállítását, raktározását, forgalmazását, szállítását, eladását, vásárlását és fogyasztását célzó jogi kereteket.

A 87, többségükben szociáldemokrata parlamenti képviselő által benyújtott jogszabály-kezdeményezés értelmében létrehozzák az orvosi kannabisz használatát ellenőrző országos igazgatóságot, amely az egészségügyi minisztérium ellenőrzése alatt fog működni. Az igazgatóság fogja kibocsátani az engedélyeket a növény termesztésére, a belőle készült termékek gyógyszertárakban történő eladására, valamint azt is megszabja, hogy milyen esetekben lehet felírni eme termékeket orvosi receptre.

Az egészségügyi minisztérium korábban kijelentette, hogy hozzáférést akar biztosítani a páciensek javát szolgáló innovatív kezelési formákhoz, és ehhez olyan megoldásokat keresnek, amelyek maradéktalanul tiszteletben tartják a vonatkozó nemzetközi szerződésekbe, például az 1961-ben kelt Egységes Kábítószer-egyezménybe vagy a pszichotrop anyagokról szóló, 1971. évi ENSZ-egyezménybe foglaltakat.








EZT OLVASTA MÁR?

X