Honlapot hozott létre az oktatási minisztérium „papírvágó bizottsága”


-A A+

A debirocratizare.edu.ro honlapon lehet majd tájékozódni azokról a javaslatokról és intézkedésekről, amelyek az iskolai oktatás bürokráciamentesítését szolgálják a 2020-2021-es tanévvel kezdődően.

Az on-line platformot az iskolai oktatás bürokráciamentesítésével foglalkozó csoport (az úgynevezett „papírvágó bizottság”) hozta létre. A közlemény szerint Monica Anisie tanügyminiszter kifejtette, a tanárokat túlterhelő dokumentumok kiküszöbölésére irányuló miniszteri kezdeményezés pozitív visszhangra talált a tanügyben. A döntési átláthatóság elve szerint a bizottság tevékenysége nyitott, átlátható és interaktív - tette hozzá a szaktárca vezetője.

Monica Anisie arra kérte az oktatási ágazat illetékeseit, de a civil szféra képviselőit is, hogy iratkozzanak fel a platformra, és fejtsék ki álláspontjukat és javaslataikat a bürokráciamentesítést célzó tervvel kapcsolatosan. Ezeket a hozzászólásokat az info@debirocratizare.edu.ro címre lehet elküldeni december 13-áig, vagyis a projekttel kapcsolatos közmeghallgatás utolsó napjáig.

Anisie azt mondta, a „papírvágó bizottság” által javasolt intézkedések egy részét - amelyek nem igényelnek törvénymódosítást - már az idei tanév második szemeszterétől elkezdik gyakorlatba ültetni, a többivel kapcsolatban pedig beindítják a jogalkotáshoz szükséges folyamatokat. „Azt akarjuk, hogy a következő, 2020-2021-es tanév másképp kezdődjön el!” - idézi a minisztert a közlemény.








EZT OLVASTA MÁR?

X