Háromszáz éves a nagybányai Szentháromság-templom


-A A+

Háromszáz éve építették, háromszáz éve használja a nagybányai közösség a Szentháromság templomot. Az advent első vasárnapjával megkezdődött új egyházi évben a jubileum jegyében is szerveznek programokat – tájékoztat a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye honlapján.

„Meghatott lélekkel és mélységes hálával állunk itt Isten színe előtt, hogy kegyelmeinek túláradó bőségét megköszönjük, azért, hogy az Ő hajléka, a most látható templom, 300 éven át őseink otthona, a megszentelődés helye, az Istennel való szoros együttlét áldott alkalma volt, ahonnan áldás fakadt sok ember számára" – imádkozott Szmutku Róbert nagybányai esperes december 1-jén, vasárnap, a közösség jubileumi éve nyitó szentmiséjén.

„Hálánkat a 300 évért nem akarjuk csupán egy szentmisében megünnepelni. Egy éven tartó ünnepségsorozatban szeretnénk megélni a Krisztushoz való tartozás örömét és megerősödni hitünkben. Ez az év az összetartozás éve, először Krisztussal és rajta keresztül egymással. Az egyházi év első napján azért imádkozunk, hogy Isten fogadja kedvesen hálánkat, közös imáinkat a múltúnkért, és adjon erős hitet, élő reménységet, megújuló szeretetet, hogy ebben a jubileumi esztendőben legyünk élő kövekként egymásra épülő lelki templom" – hangzott el.

Az új egyházi évben számos programot szerveznek a jubileumi év jegyében, így már decemberben további hat rendezvényt tartanak: 6-án este 7-től, zongoraestet Diaconescu Mihai, a kolozsvári Gh. Dima Zeneakadémia zongora tanszékének tanára előadásában, a Művészeti Líceum dísztermében (Colegiul de Arte Baia Mare); 15-én,  a Szentháromság-templomban lelki nap lesz, melyen Ft. Dr. Bodor Attila gyulafehérvári teológiai tanár tart előadást az ősegyház életéről az Apostolok Cselekedetei alapján; 20-án karácsonyi koncertet nagybányai zeneművészek előadásában; 22-én plébániai karácsonyi műsort; 24-én este 11-től pedig karácsonyi koncertet a Schola Rivulina előadásában, a Szatháromság-templomban.

Amint a tájékoztatóból kiderül Erdély legrégibb barokk stílusban épült temploma a nagybányai Szentháromság-templom. A nagybányai plébánia már az 1333–1335-ös pápai tizedjegyzékekben szerepel. Az 1347-ben megújított királyi kiváltságlevél szerint Nagybánya városa szabadon választhatta plébánosát. A reformációt követően, 1687-ben Nagybányán letelepedtek a jezsuiták, és 1691-ben Lipót császártól megkapták a város összes templomát – ezek azonban 1711-ig többször is gazdát cseréltek. A jezsuiták 1718–1720 között építették a mai Szentháromság-templomot.







EZT OLVASTA MÁR?

X