Felfüggesztett börtönre ítélték az orvosnőt, akinek fontosabb volt a haldokló beteg a részeg sofőrnél


-A A+

Jogerősen másfél év felfüggesztett börtönre ítélték a kolozsvári sürgősség (UPU) egykori főorvosát, amiért nem engedte meg, hogy az ittas vezetéssel gyanúsított sofőrök vérvizsgálat az intézményben végeztesse el a rendőrség.

Adela Golea három évvel ezelőtt irányította a sürgősséget. Akkor elrendelte a beosztottjainak, hogy a súlyos állapotban lévő páciensek kezelését tekintsék prioritásnak, a rendőrök által vérvizsgálatra bevitt részeg sofőröket csak akkor fogadják, ha balesetet szenvedtek. A főorvos ezt azzal indokolta, hogy a sürgősség így is rendkívül zsúfolt és személyzethiánnyal küzd.

Adela Goleát emiatt a rendőrök feljelentették, az ügyészek pedig bűnpártolás és hivatali visszaélésre való felbujtás vádjával bíróság elé állították. Hétfőn hozott másodfokú ítéletében a kolozsvári törvényszék az első vádpontban felmentette az orvosnőt, a másodikban azonban bűnösnek találta.

Adela Goleát két év próbaidővel másfél év felfüggesztett szabadságvesztésre, illetve 60 nap közmunka elvégzésére ítélték.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X