Mezei szerint Borboly túlköltekezik, Borboly szerint Mezei félretájékoztat


-A A+

A Magyar Polgári Párt szerint Hargita megye tanácsának legutóbbi ülésén az MPP és az EMNP képviselői szavazatukkal megakadályozták egy 50 millió lejes banki hitel felvételéről szóló határozat elfogadását. Borboly Csaba megyei tanácselnök szerint az MPP félretájékoztat.

„Tizenkét éves törlesztéssel 50 millió lej banki hitel felvételét irányozta elő Hargita Megye Tanácsának elnöke, a kölcsönről sürgősségi ülésen kellett volna döntést hozzon kedden a megyei tanácstestület. A Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) képviselői nem értettek egyet a megye gazdaságát súlyosan befolyásoló lépéssel, sőt, az RMDSZ-es tanácsosok közül is többen tartózkodtak a szavazásnál, így egyelőre nem született döntés a kérdésben” – közölte szerdán az MPP sajtóirodája.

A közleményben Mezei János MPP-s pártelnök, megyei tanácsos kifejtette: szerintük „a hitelfelvétel indokolatlan, hisz megnyert pályázatok előfinanszírozására fordítanák, azaz a kölcsön célja nem több, minthogy felgyorsítsa az amúgy finanszírozást nyert projektek kivitelezését”. Az MPP elnöke szerint kampányfogás Borboly Csaba részéről a tervezett projektek megvalósításának gyorsítása.

„Mandátuma végéhez közeledve Borboly Csaba nem igazán tud felmutatni komoly megvalósításokat. Most hatalmas banki kölcsönnel rövid idő alatt szeretne eredményeket felmutatni. Hargita megye nincs olyan gazdasági helyzetben, hogy költségvetését hosszú évekre megterheljük azért, hogy a megye vezetője ellensúlyozhassa négy éves semmittevését. Egy felelős vezető csak addig »játsszon« a pénzzel, amíg vezetői megbízása tart. Utódjaira ne hagyjon adósságot” – fogalmazott Mezei János.

Hozzátette, felháborító, hogy egy ilyen kérdésben sürgősségi tanácsülést hív össze a megyei elnök, ugyanakkor nevetségesnek tartja a keddi ülésen a szavazás lefolytatását, ugyanis hosszú percekig állt a szavazás azért, hogy a hiányzó RMDSZ-es képviselők közül néhányat még behívhassanak az ülésre.

Mezei szerint az RMDSZ-frakcióban is voltak, akik tartózkodtak a szavazáskor. „Mindenképpen üdvözlendő, hogy vannak tanácsos kollégák, akik nem pártkatonákként viselkednek, hanem a józan észre hallgatva felelősen döntöttek” – fogalmazott Mezei. A sajtón keresztül nyilvánosan is arra kérte Borboly Csabát, hogy ne erőltesse a hitel felvételét, ne tegyen olyan lépéseket, amelyek hosszú távon megpecsételnék Hargita megye gazdasági lehetőségeit.

Borboly Csaba szerint Mezei félretájékoztat

Borboly Csaba szerdán délután kiadott válasznyilatkozatában közölte: Mezei János félretájékoztat. A megyei tanács elnöke szerint ennek három oka is lehet: az egyik, hogy (Mezei) „tájékozatlan, mert nem olvasta el a törvényt. A másik ok, hogy nem akarja támogatni az udvarhelyszéki beruházást. A harmadik – ez egyben szomorú és súlyos –, hogy egyszerűen hazudik”. 

Borboly Csaba szerint a banki hitelvonal nyitása, amelyről a tanácsülésen kívántak dönteni, lehetővé tenné Udvarhelyszék eddigi legnagyobb beruházásának lebonyolítását. Az elnök szerint a hitelvonal nem növeli a megye eladósodását. „A hitelvonal nem kölcsön, hanem egy keretszerződés, amelyet egy bankkal kötünk” – szögezte le.

„Oklándtól Kányádig és Petektől Székelyudvarhelyig szeretnénk felújítani a 131-133-137A jelzésű megyei utakat EU-s támogatásból. Ennek értéke 120 millió lej, és ez Udvarhelyszék legnagyobb utas beruházása. Az EU-s támogatást meg kell előlegezni, mert az EU utólag fizeti ki a megnyert pályázati összeget. Tehát a munkálatokat szakaszonként ki kell fizetni a kivitelezőnek ahhoz, hogy az haladni tudjon: alapanyagot vásároljon, kifizesse a munkásait stb. Mindez nem kis összegbe kerül, és a megyének erre egyelőre nincs fedezete. A hitelvonalról igénybe vett pénzt az EU-s támogatásból térítjük vissza” – részletezte Borboly Csaba. A politikus megjegyezte: “látszik Gyergyószentmiklóson, hogy Mezei úr már akkor sem értette ezt a folyamatot, amikor polgármester volt”.

A nyilatkozat zárásaként Borboly Csaba arra kéri Mezei Jánost, hogy „tájékozódjon, mielőtt tájékoztatni kíván bárkit”. Az elnök felszólítja az MPP elnökét, hogy „ne akadályozza az udvarhelyszéki beruházás megvalósítását, mert közösségi vezetőkként mi azt tartjuk legfontosabb feladatunknak, hogy fejlesszük, építsük Hargita megyét, járhatóvá tegyünk ma járhatatlan utakat az emberek számára”.








EZT OLVASTA MÁR?

X