Cáfolta Ráduly Róbert, hogy nem indul Csíkszereda polgármesteri székéért


-A A+

Cáfolta a Maszolnak Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere azokat lapértesüléseket, amelyek szerint a szövetség belső döntése alapján nem indul a jövő évi helyhatósági választásokon. Erről a Transindex írt, RMDSZ-es forrásokra hivatkozva.

A portál tudni vélte, hogy nem Ráduly Róbert Kálmán lesz az RMDSZ polgármesterjelöltje a jövő évi választásokon, helyette Korodi Attila képviselőházi frakcióvezetőt indítanák. Korodi a Transindexnek nem cáfolta ezt az elképzelést: "Azt, hogy lesz egy ilyen bejelentés, vagy sem, a következő időszak majd megválaszolja" – mondta a frakcióvezető.

Megszólalt az ügyben Kelemen Hunor is, aki azt mondta: nem tud ilyen döntésről. „Az említett kollégák eddigi munkájuk és eredményeik alapján jó helyen vannak: Ráduly Róbertre Csíkszeredában, Korodi Attilára a parlamentben van szükség" – szögezte le az RMDSZ elnöke.

A Maszolnak pénteken Ráduly Róbert azt nyilatkozta: az ügyben Kelemen Hunor szövetségi elnök szavai az irányadóak. „Természetesen indulni fogok a jövő évi választásokon az RMDSZ színeiben” – jelentette ki az elöljáró, aki 2004 óta tölti be tisztségét egy megszakítással (2015-ben az ellene felhozott DNA vádak hatására lemondott hivataláról, egy évre rá azonban újra indult és meg is választották). 








EZT OLVASTA MÁR?

X